Az egyetemisták megmozgatják az ingatlanpiacot
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Továbbra is jóval kevesebb a kollégiumi hely, mint amennyien igényelnék, így az egyetemi hallgatók jelentős részének nagy kihívás a megfelelő szállás megtalálása – mondta el Mester Nándor az Indexnek.
Az ingatlanpiaci szakértő rávilágított, hogy ugyan az árak a tavalyi évhez képest nem változtak jelentősen, a kínálat bővült, és a kollégiumi elhelyezésből kiszoruló diákok jelentősen árnyalják az ingatlanpiaci képet, mint ahogy a védettségi igazolvány megléte is.
Több egyetemi kollégiumba csak védettségi igazolvány bemutatása után lehetett beköltözni – írta meg az Index szeptember elején. Az innovációs minisztérium azt javasolta a felsőoktatási intézményeknek, hogy a kollégiumokat „lehetőség szerint” csak beoltott hallgatók használják, de az erre vonatkozó szabályokról az egyetemek, főiskolák döntenek.
A kollégiumokat, diákotthonokat egészséges, tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző, lehetőség szerint a koronavírus elleni védettségüket igazoló személyek vegyék igénybe
– szólt az ajánlás abban a járványügyi javaslatcsomagban, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) küldött ki az egyetemeknek és főiskoláknak.
Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke szintén azt erősítette meg, hogy az ITM levelében csupán javaslatként fogalmazódott meg a védettségi igazolvány megléte, nem előírásként. Hozzátette, az oltás hiánya néhány intézménytől eltekintve nem kizáró ok, de pluszpontot jelent a jelentkezésnél, ha valakinek megvan mind a két oltása.
Tudomásunk szerint körülbelül öt-hat intézmény lehet, amelybe csak a koronavírus ellen védett hallgatók költözhetnek be
– jelentette ki a HÖOK sajtófőnöke. Az egyetemek közül eddig a Semmelweis Egyetemen és az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen döntöttek úgy, hogy a kollégiumokba csak a koronavírus ellen védett hallgatók költözhetnek be.
Ugyan a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleménye szerint az ajánlás megfogalmazásának időpontjában nem volt hatályban olyan jogszabályi rendelkezés, amely a koronavírus elleni védettség tényének igazolását a kollégiumi férőhelyek igénybevételének feltételeként írja elő, a védettségi igazolvány felmutatása továbbra is feltétel a belépéskor néhány kollégiumban.
A HÖOK sajtófőnöke hozzátette, az egyetemek nem állnak túl jól a hallgatói lakhatások terén, de arról nincs tudomása, hogy bármely diák a kollégiumi elhelyezés hiánya miatt ne tudta volna elkezdeni a tanulmányait.
Ennek a két okaként megnevezte, hogy akik rossz szociális háttérrel rendelkeznek, szinte minden esetben bejutnak a kollégiumba, valamint azóta, hogy a Diákhitel 1 keretét felemelték havi 150 ezer forintra, a hallgatók élete tervezhetőbbé vált.
Ahol nincsenek ajánlások
Sok hallgató számára kedvező, hogy az albérleti piacon a lakáskiadók nem kérnek oltási igazolványt. Az albérletet választó diákok azonban így sincsenek könnyű helyzetben, szűk az időkeret, hogy optimális lakást vagy szobát találjanak. Az ingatlanpiaci szakértő, Mester Nándor szerint ugyan a kínálat idén is számtalan új lakással bővült, de az új ingatlanok megjelenése nem vitte lejjebb a lakásárakat.
Tavaly ősszel, pont egy évvel ezelőtt körülbelül 140 ezer forintra csökkent a 45-50 négyzetméteres, átlagos helyen lévő lakások havi bérleti díja. Ez aztán idén tavasszal elkezdett nőni 150 ezer körülire, jelenleg pedig 155 ezer forint körül jár, ami megközelítette a járvány előtti 160–200 ezer forintos átlagot
– részletezte az árakat Mester Nándor, aki szerint egy-egy metrómegállónyi távolság a központból kifelé akár havi ötezer forint különbséget is jelenthet. A magas albérleti díjak okaként a szakértő a jelenléti oktatást emelte ki, valamint a külföldi hallgatók visszatérését, akik a kereslet jelentős részét adják.
Lakótársat keresek
Jobb helyzetben vannak azok a hallgatók, akik a sikeres felvételit követően hosszú távú lakhatásban tudnak gondolkodni. Sok család ugyanis nem csak ideiglenes szálláslehetőséget keres gyermeke számára, az albérlet helyett saját lakás vásárlására szánják el magukat – világított rá Mester Nándor, hogy egyre tudatosabban fektetik be a családok a megtakarításaikat.
Az ingatlanszakértő szerint ha egy család rendelkezik megfelelő összegű önerővel, akkor egy kétszobás, 50-60 négyzetméteres lakás egyik szobájának kiadása esetén jelentős mértékben az albérlő fedezi is a bank törlesztőrészletét. Eközben pedig az ingatlan értéke is növekszik – mutatott rá a hosszú távú befektetés előnyére Mester Nándor.
S ugyan nem ez a legfőbb tendencia, de a szakértő véleménye szerint mégiscsak látható szegmensként jelennek meg a lakáspiacon azok a családok, akik gyerekük hosszú távú lakhatását szeretnék biztosítani.
Trendi szállás külföldieknek
Egy másik alternatívát kínál a fiataloknak a magánkollégiumok piaca, amelyre az utóbbi néhány évben figyeltek fel mind a befektetők, mind a fiatalok – hívta fel a figyelmet az új paci szereplőkre a szakértő. A kollégiumokba tanulmányi és szociális háttértől függetlenül, a hallgatói jogviszony igazolásával be lehet kerülni, akár már ötven-hetvenezer forint havi díjért, ha nem telik önálló albérletre és az egyetemi kollégium is elutasítja a kérelmet. A magánkollégiumok azonban idén is hamar kitették a megtelt táblát, így már csak a borsosabb árú, elsősorban külföldieknek nyílt diákszállók jelentenek opciót.
Igény erre is van, hiszen egyre több külföldi diák érkezik tanulási célból Magyarországra, főleg ebben az évben, amikor az egyetemeken jelenléti oktatást tartanak
– magyarázza Mester Nándor.
A külföldiek számára létrehozott magánszálláshelyek egyike például a kétezres években népszerű kulturális központ, a Tűzraktér helyén épült kollégium. Az épületet több mint hétmilliárd forintos befektetéssel varázsolták 418 szobás magánkollégiummá, s az igazán trendi épületben a szobák havi bérleti díja 150-230 ezer forint körül mozog.
Ez az összeg majdnem fedezhető a külföldi hallgatók számára, ha Erasmus-ösztöndíjjal tanulnak Magyarországon. A havi ötszáz eurós ösztöndíjból a magánkollégiumokban nemcsak a szállást biztosítják, de egyéb pluszszolgáltatást is ingyen igénybe tudnak venni – zárta gondolatait a vezető ingatlanpiaci elemző.
(Borítókép: Hallgatók írásbeli vizsgán a Budapesti Corvinus Egyetemen 2019. január 9-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)