Dobrev Klára újra arról beszélt, hogy egyszerű többséggel is el fogják törölni az alkotmányellenes kétharmados törvényeket.
Márki-Zay Péter szerint fontos, hogy ki az, akinek elhiszik, hogy el fog számoltatni, mert 2002-ben és 2010-ben sem volt elszámoltatás, még Gyurcsány sem számoltatta el Polt Pétert.
Karácsony Gergely szerint nincs már olyan jogász Magyarországon, aki azt mondaná, hogy egyszerű többséggel, jogállami módon el lehet törölni a kétharmados törvényeket, az pedig egy politikai humbug, amiről Dobrev Klára beszél.
A tervezett kérdések között szerepel
A moderátor Rábai Balázs lesz, a nettó 85 perces adásidőből hetven percet egyenlő arányban (fejenként tizennégy perc) osztanak el a résztvevők között. A vitázók maguk döntik el, hogy melyik kérdésre milyen hosszan reagálnak, de a műsorkészítők ügyelni fognak, hogy senki ne használhassa fel egyben a tizennégy perces időkeretét.
Szeptember 12-én az ATV rendezte az első miniszterelnök-jelölti vitát. Török Gábor politológus az Indexnek írt véleménycikkében erről úgy fogalmazott, hogy
a főszereplők többször is felvonultak, mindenki igyekezett az előnyösebb oldalát megmutatni, amint a kamera rájuk szegeződött, szinte mindig ugyanazt hangsúlyozták, ugyanazt erősítették. Látszólag tehát nem is egymással mérkőztek, hanem a saját pozicionálásukkal, imázsukkal foglalkoztak.