Szijjártó Péter szerint reményt is hozott a járvány
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben – jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján New Yorkban.
A külügyminiszter hangsúlyozta: a koronavírus az egész bolygót megtámadta, beleértve annak valamennyi nemzetét és lakosát, így együtt is kell felvenni a harcot a világjárvánnyal szemben. Mint mondta, az egyetlen választ a vakcinák és így az immunizáció jelenti, így a sikeres védekezés elsősorban kapacitás kérdése. A világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek, amihez biztosítani kell, hogy a vakcinákat minél több helyen gyártsák.
Szijjártó Péter szerint nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésként kezelni a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei. A nemzetközi, regionális és nemzeti hatóságoknak szakmai, tényeken alapuló eljárást kell folytatniuk az engedélyezések terén, kizárva minden egyéb szempontot.
Szijjártó Péter emellett hangsúlyozta, hogy a pandémia nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági krízist is eredményezett, ezáltal az elmúlt másfél évben 42 százalékkal csökkent a tőkeberuházások értéke, a világkereskedelem forgalma pedig 5,3 százalékkal esett vissza. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az államok előtt álló legfontosabb feladat a meglévő munkahelyek megőrzése és újak létrehozása.
Felszólalásában aláhúzta, hogy a családokra kiemelt figyelmet kell fordítani, ahogy ezt a magyar kormány is teszi, mivel a szülők kettős terhet viselnek. Egyrészt dolgozniuk kell, másrészt az óvodák és iskolák bezárása miatt gondoskodniuk kell a gyerekekről napközben is. A világjárvány másik fontos következményének nevezte, hogy az élet egy jelentős része a virtuális térbe tevődött át. Rengeteg tapasztalatlan felhasználó is fellépett az internetre, akik célpontot jelentenek a kiberbűnözők számára. Hozzátette: a gazdasági bűnözők mellett a szélsőséges ideológiáktól és a szexuális propagandától is meg kell óvni a kiskorúakat, ehhez pedig globális szintű szabályozásra lenne szükség.
Szijjártó Péter beszélt az újabb tömeges migrációs hullámok veszélyéről is. Szerinte a járvány és a migráció ördögi kört alkothat, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a vírus további terjedésének veszélye. Így a migráció napjainkban már nemcsak kulturális és biztonsági, hanem egészségügyi kockázatokat is hordoz magában – hívta fel a figyelmet.
Afganisztánnal kapcsolatban azt mondta, hogy most a károk mérséklésére kell összpontosítani, és meg kell akadályozni, hogy a dél-ázsiai ország ismét a terrorszervezetek menedékhelyévé, illetve illegális bevándorlás kiindulópontjává váljon. Kiemelte: egyes európai uniós vezetők hasonló hibákat követnek el, mint 2015-ben, felelőtlen nyilatkozatokat tesznek, hazájuk elhagyására buzdítják az afgánokat, noha látható, hogy a korábban érkezők társadalmi integrációja sem sikerült. Eközben nincsenek tekintettel a térségbeli országokra, amelyek szerint az afganisztáni kihívásokat Afganisztánban kell megoldani.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország már eleget tett erkölcsi kötelességének, evakuálta mindazokat, akik korábban a magyar kontingensnek segítettek, másokat viszont nem fog befogadni Afganisztánból. A kormány a korábbiakhoz hasonlóan most is el fogja utasítani az esetleges kötelező befogadási kvótákat. A segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van, megfelelő körülményeket kell teremteni, és nem az ott élőket kell otthonuk elhagyására bátorítani – jelentette ki. Példaként hozta fel a Hungary Helps programot, amely eddig mintegy 250 ezer keresztény hazatérését vagy helyben maradását tette lehetővé Afrikában és a Közel-Keleten.
A külügyminiszter végezetül kijelentette, hogy a koronavírus-járvány a sok nehézség mellett elhozta a jobb együttműködés reményét is a világnak, ehhez azonban pragmatikusabb, tiszteleten alapuló kapcsolatra van szükség Kelet és Nyugat között – számolt be az MTI.