Karácsony belemenősebb volt, Jakab leesett a színpadról
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A miniszterelnök-jelöltek második televíziós vitája sokkal több feszült pillanatot hozott, mint az első. Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója két okot lát ennek hátterében: az egyik, hogy a formátum és a témák is ebbe az irányba vitték, a másik a kampány élesedése.
Az első vitán inkább arra volt szükség, hogy a jelöltek bizonyítsák, együtt tudnak működni. A kampány mostani dinamikája viszont azt kívánja, hogy megmutassák a különbözőséget, főleg annak tükrében, hogy a jelölteknek vélhetően van információjuk arról, hogy éppen ki áll a legjobban.
Pulai András az Index kérdésére mind az öt jelölt péntek esti karakterét jellemezte:
- Karácsony Gergely: Az első vitához képest talán ő változott a legkevesebbet, ezúttal is a közös nevező szerepébe helyezkedett. Vitázott, de nem volt konfrontatív, néhány ügyben elfogadta a többiek álláspontját, elég csak Tóth Csabára gondolni, akit már nem támogat a főpolgármester. Karácsony Gergely kompromisszumkésznek és integratívnak mutatkozott, amivel a bizonytalanokat is igyekszik megszólítani.
- Jakab Péter: Az előző összecsapáson a kisember karakterét hozta, ettől nem lett kevésbé szimpatikus, de egy vitán nem biztos, hogy erre vágynak a nézők. Péntek este miniszterelnökibb volt, záróbeszédében mégis visszatért a kisemberi vonásokhoz.
- Dobrev Klára: Az előző vitán kilépett a karakteréből, a mindenben kompromisszumkész politikus képe nem volt annyira önazonos. Ezúttal is megtartotta ezt az énjét, de visszahozott a karakánabb DK-s vonalból, ami önazonosabbá tette. Ettől hitelesebbé váltak a kompromisszumkész megnyilvánulásai is.
- Márki-Zay Péter: Konzekvensen adta elő a technokrata, szakértői imidzset, ami passzol a karakteréhez, ráadásul ennek az alapállásnak széles közönsége van.
- Fekete-Győr András: Hozta, amit kellett, de nem tud kilépni abból a szűk magból, amivel rendelkezik. A fiatalos, dinamikus karakter pár adattal és néhány szakpolitikai javaslattal megspékelve egy szűk kör számára érdekes.
Jakab Péter leesett a színpadról?
Pulai András szerint
Jakab Péter relatív pozícióromlásban van. Leesett a színpadról, és van egy strukturális hátránya is, az ország azon választócsoportjaiban erős, amelnyek tagjai nem igazán vesznek részt az előválasztáson. Ez a kettő együtt hat rá, és a negyedik helyre tolhatja.
Ezzel Márki-Zay Péter futhat be harmadikként, és legalább 15 százaléknyi támogatottság esetén juthat a második fordulóba, ha egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékos szavazatarányt az első körben.
Márki-Zay Péter feljövőben van, és erősen aspirál a harmadik helyért. A vitán mutatott szakértői imidzs erősítette a megérkezését.
Dobrev Klára és Karácsony Gergely azzal nyertek, hogy nem veszítettek, mert a vita után is megtartották az első két helyet. Fekete-Győr András viszont ezúttal sem hozott miniszterelnöki karaktert, és lehet, hogy önmagához képest jól szerepelt, de nem került más polcra.
Kidomborították a karaktereket
Látszik, hogy verseny van, mindenki kicsit mozdult abba az irányba, amiben, úgy gondolja, hogy hátrányban van, és próbálták jobban kidomborítani a karaktereket.
Az elemző kifejtette, hogy az első vitán Karácsony Gergely igyekezett az érzelmekre is hatni olyan történetekkel, amelyek inkább a szívet fogják meg. Most már többen készültek ilyennel, például Jakab Péter az édesapja intelmeiről beszélt az utolsó egy percben, ez segíti az érzelmi azonosulást.
Karácsony Gergelyt sokszor éri az a vád, hogy nem belemenős típus, de most konfrontatívabb stílusa volt. Fekete-Győr András felkészültségével összefüggésben merültek fel kérdőjelek, ezt adatokkal és szakpolitikai javaslatokkal próbálta ellensúlyozni.
Egy kicsit mindenki átment a másik térfelére, nem feltétlenül csak politikában, hanem karakterben is.
Pulai András hozzátette, hogy a szavazás szempontjából is van jelentősége egy ilyen vitának, és két versenyt lát:
Az első és a harmadik helyért. A harmadik pozícióért van versenyben Márki-Zay Péter és Jakab Péter. Ez befolyásolhatja Karácsony Gergely és Dobrev Klára versengését is, mert ha valaki feljebb jön, a másiktól vehet el szavazókat.
Ha az első fordulóban egyik miniszterelnök-jelölt sem lépi át az 50 százalékos szavazatarányt, második kört is tartanak október 4–10. között. A második fordulóba jutáshoz el kell érni a 15 százalékot, a „döntőben” hárman szerepelhetnek, és közöttük is lesz egy harmadik vita.
Ön szerint melyik miniszterelnök-jelölt volt a legmeggyőzőbb?
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)