Fürjes Balázsnak van egy jó híre a hegyvidékiek számára

2021.10.02. 13:45
A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a héten újabb mérföldkőhöz érkeztek: egy lépéssel közelebb a Duna alatti vasúti alagút.

Fürjes Balázs a szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy környezeti hatásvizsgálattal és kapcsolódó műszaki vizsgálatokkal folytatódhat a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvart összekötő vasúti alagút előkészítése. A munkához 1 milliárd forint uniós forrást nyertek el, a kormány a központi költségvetésből biztosítja a szükséges önrészt.

Ez azért is nagy dolog, mert nem az egyébként is hazánknak járó uniós forrásokból jut ekkora összeg az alagútra, hanem közvetlen pályázaton, a magyar kvótán felül, más tagállamokkal versenyezve sikerült plusz forrást szereznünk Magyarországnak

– fogalmazott az államtitkár.

Kifejtette, a Duna alatti vasúti alagút kulcsfontosságú abban, hogy Budapest több vonatot tudjon fogadni az agglomerációból is, ezáltal versenyképes alternatíva legyen a vasút az autós közlekedéssel szemben. Ha pedig csökken a városba beözönlő autók száma, akkor a dugó is kevesebb lesz. Ráadásul az alagútnak köszönhetően a vonatok nagy része Budapesten csak átközlekedik majd, és nem a zsákutcát jelentő fejpályaudvarokra érkezik be. „Miért jó ez? – tette fel a kérdést Fürjes Balázs, aki hozzátette: így a vasútnak nem kell akkora hely a városban, a vonatok kiszolgálásához szükséges hatalmas területek szabadulhatnak fel, „Budapest izgalmas, központi részein”.

Az államtitkár szerint külön jó a hegyvidékieknek, hogy négy potenciális nyomvonalat vizsgálnak, és kezd kirajzolódni az ideális. A tervezett, 4,5 km hosszú, kétvágányú alagút nyomvonala érinti majd a Széll Kálmán tér térségét, így a Déli pályaudvar a föld alá költözhet. Vagyis fel lehet majd szedni a felesleges síneket, a felszíni vasúti pálya helyén többek között nagy közpark, játszótér, közösségi terek épülhetnek.

Fürjes Balázs szerint ennek az lesz az eredménye, hogy megszűnik az elvágó hatás, amit ma Budán a Déli pályaudvar az I. és a XII. kerület között jelent, a két kerület között közvetlenebb kapcsolat jöhet létre. Megszűnhet a Márvány utca és a Hegyalja út közötti terjengős üzemi terület, annak minden bosszantó zajával, látványával – tette hozzá az államtitkár.

Az átmenő vasúti rendszerre Fürjes Balázs szerint azért van szükség, mert a nagy, történelmi fejpályaudvaraink: a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvar a csúcsidőben már nem tudnak több szerelvényt fogadni. A fejpályaudvarokon minden egyes vágányon óránként csak két vonat tud megfordulni, míg az átmenő rendszerben hatszor annyi.

A vasúti alagút feltétele az átmenő vasúti rendszernek, és egyben az egyik legfontosabb tervezett eleme az elővárosi vasúti közlekedés jövőjéről szóló Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiának.

Ha megvalósítjuk, Budapesten és az agglomerációban megduplázódhat a vasúton utazók száma. Az eredmény: kevesebb autó és jóval több vonat érkezhet be Budapestre, és új, értékes területekkel bővülhet a város

– közölte Fürjes Balázs.