Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-4 °C
5 °C

Föld alatti pályaudvar épülhet Budán a Déli Pályaudvar helyett

2021.10.06. 16:31

Egy új, Duna alatti vasúti alagút kötné össze Budapest két fontos pályaudvarát, a Déli és a Nyugati pályaudvart – írja a Budapest Környéke. Erről tartottak ma konferenciát az Északi járműjavítóban a Portfolio szervezésében.

Fürjes Balázs, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár az eseményről azt posztolta a Facebookra, hogy 

az alagút kulcsfontosságú abban, hogy javuljon Budapest átjárhatósága és versenyképes legyen a vasút. 

A tervek szerint a Kelenföldi pályaudvartól a Kis-Gellérthegyig a mai nyomvonal maradna, majd a Mészáros utcánál az új sínek süllyedni kezdenének, és a Széll Kálmán téren a metróhoz kapcsolódnának. Ezt követően a Duna alatti alagút után érnék el a Nyugati pályaudvart, majd visszatérnének a felszínre, és a Dózsa György útnál érnék el ismét a mai nyomvonalat.

Annak érdekében, hogy a vonatok a Széll Kálmán téren meg tudjanak állni, egy 300 méter hosszú hosszú, négyvágányos állomás kialakítása lenne szükséges. A köztes megállókról nincs még döntés, noha a bevezető szakaszon a Sashegy–Naphegy térségében vizsgálják egy megálló létesítését.

A tanulmányban a Déli pályaudvar megszüntetését javasolják.