Varga Judit: Az ítélet már a Budapestre érkezés előtt ott lapult a táskában

2021.10.11. 09:10

„Csak bízni tudok abban, hogy egy valóban szakmai, a tényleges jogászi szellemiségben zajló vitára kerül sor Luxembourgban” – fogalmazott Varga Judit arról a ma kezdődő tárgyalásról, amelyen a jogállamisági rendelettel összefüggésben a magyar és a lengyel kormány által jegyzett, az Európai Unió Bírósága előtt lévő beadványt tárgyalják.

Naivitás volna persze azt gondolni, hogy nem helyeznek majd erős nyomást a bírákra Brüsszelből, különösen azok után, hogy sikerült az egész eljárást felgyorsítani

– mondta az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában, hozzátéve:

Hiába köztudott ugyanis, hogy a tavaly decemberben a legmagasabb szinten, egyhangú megállapodással megkötött egyezség miatt az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmust a bírósági ítéletig nem alkalmazza, ez az EP-t nem érdekli. Nekik csak az a fontos, hogy megvonják az uniós forrásokat, így beavatkozva a jövő évi választásokba.

A közelmúltban Budapestre látogatott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) delegációja. Elsősorban a jogállamisági normák magyarországi érvényesüléséről, valamint a sajtó és a tudományos élet szabadságáról tájékozódtak. A küldöttség vezetője, Gwendoline Delbos-Corfield, a Zöldek politikusa több veszélyre is felhívta a figyelmet.

Az igazságügyi tárcavezető szerint már a látogatás előtt tudták, hogy „az ítélet ott lapul a táskájukban”.

Ennyit tehát a pártatlanságról és a szakmaiságról. Ami pedig a jövő évi választásokat illeti, kijelenthetjük, hogy a 2022-es kampány már Brüsszelben is kezdetét vette.

A jogállamisági rendeletről szóló vitáról az Index részletesen tudósít majd.