Beteget szállító mentősök mentették meg egy autóbaleset sérültjét
Ezúttal nem hívták a mentőket, akik jó időben voltak jó helyen, ezzel pedig megmentették egy autóbaleset sérültjét – adta hírül az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.
„Vezetés közben lett rosszul az a sofőr, aki autójával hajtott egy kerítésnek Miskolcon a hét elején. Az 50 év körüli férfi ugyan még ki tudott szállni az összetört járműből, de ezután rögtön összeesett. A szemtanúk már a mentőket tárcsázták, amikor egy beteget szállító mentő futott bele a balesetbe” – írják a mentősök a közösségimédia-posztban.
Arról is beszámolnak az életmentők, hogy a helyszínre tévedt kollégáik azonnal megvizsgálták a balesetet szenvedett férfit, aki már nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését. Eközben egy újabb mentőegység is a helyszínre érkezett. A sérültet az időben megkezdett mellkasi nyomásokkal sikerült stabilizálni, s ezután kórházba szállították.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.