24 óra leforgása alatt 163 gyereket kellett ellátni a budapesti intézményben.
Az ügyben nem indul vizsgálat.
A horvátok hivatalosan is közölték a hírt.
A Mol-vezér szerint hitelt érdemlő bizonyítékot nem tudtak ellene felmutatni az ügyben.
„Eddig megúsztuk” – mondta a külügyminiszter.
Kilenc hónapig tart a kedvező ajánlat.
2023.03.23. 18:23 Módosítva: 2023-03-24 06:19:09
A megemelkedett költségek miatt levélben fordultak a kormányhoz.
Az országban 19 helyszínen több mint 11 milliárd forintból fejlesztették.
Az Index szájbarágója az alapellátást érintő változásokról.
Nem áprilisi tréfa, mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a gázkereskedőknek.
Az egészségügyi államtitkár elmondta, mi mindenre készülnek.
Jó hír érkezett az Energiaügyi Minisztériumtól, a gáz után az áram is olcsóbb lesz.
2023.02.20. 14:11 Módosítva: 2023-02-22 06:32:54
Csató Gábor az ügyeleti ellátásról, az orvosi kamara nyomásgyakorlásáról és a mentőszolgálat jövőjéről beszélt az Indexnek.
Sokan aggódnak az egykori amerikai elnökért, aki a 98. születésnapját baseballal ünnepelte.
Több nagyobb városban is demonstrációt szerveztek.
A rezsiválság és az infláció miatt az is oda járnak, akinek van fedél a feje felett.
Kiderült, mi történik akkor, ha egy nyugdíjas munkavállaló betegszabadságra kényszerül.
Egy speciális eszközzel fogták be a gazdájukat védő állatokat.
Vármegyéről vármegyére terjesztik ki az új rendszert.
A külügyminiszter Azerbajdzsán gazdasági miniszterével tárgyalt Budapesten.
A legtöbb műtét veseátültetés volt.
A kormány szerintük lerombolja a közegészségügyi ellátást.
Hatalmas lángok csaptak fel a helyszínen péntek délután.
Eltérő napokon, de havonta érkezik majd a juttatás.
2022. december 24., 12:38
A felajánlás értéke 5 és 10 millió forint közé tehető évente.
2022. december 23., 14:38
Összesen 554 vállalkozás részesülhetett több mint 17 milliárd forintnyi támogatásban.
2022. december 20., 08:36
A minimálbérrel együtt növekszik.
2022. december 18., 06:48
Enyhül a nyomás a piacon a független kutasok szerint.
2022. december 13., 19:00
Harmadával növelik az ügyfélszolgálatos munkaerőt.
2022. december 12., 13:59
A mínusz tíz fok ellátásbiztonsági kockázatot jelent.
Több mint egymillió család érintett a támogatásokban.
Sokan már az árstop kivezetésére készülnek.
Az ország összefogott a bajban.
Az akadozó energiaellátás miatt nehéz helyzetbe kerülhet az ország.
2022. november 25., 18:58
Több mint kétezer orvos mondott fel, belengették a veszélyhelyzet kihirdetését.
2022. november 23., 06:59
Ma tárgyalja a parlament az egészségügyi törvény módosítását.
2022. november 22., 09:55
Magasabbak az értékek, mint tavaly.
2022. november 20., 11:22
Van, ahol csak 1 litert lehet venni.
2022. november 18., 13:02
194 viszonteladót érint a változás, ők működtetik a belföldi töltőállomások 10 százalékát.
2022. november 15., 20:51
Pletser Tamást, az Erste olaj- és gázpiaci piaci elemzőjét kérdeztük.
A lakosságnak Vácra kell mennie orvosi ellátásért.
Az okok közül elsősorban a szakemberhiányt emlegetik.
Közel 150 ezer ember tajszámát érvénytelenítették az elmúlt másfél évben.
Joe Bidennek komoly gondot okozhat az árak emelkedése.
Az üzemanyag mennyisége 25,7 százalékkal, 1,3 millió literre nőtt 2022 első kilenc hónapjában.
Egymillióval többen mennek vásárolni.
2022.10.12. 14:43 Módosítva: 2022-10-12 20:57:36
Összeszedtük, mit érdemes tudni az éppen hetven éve kőolajat szállító Barátság vezetékrendszerről.
A drasztikus lépések sem bizonyulnak elegendőnek.
2022. szeptember 26., 17:38
Nyomáscsökkenést tapasztaltak az egyik mellékvezetékben.
2022.09.25. 09:19 Módosítva: 2022-09-26 15:16:35
A rossz szokások már gyerekkorban elkezdődnek.
2022. szeptember 23., 06:58
Az ENSZ BT ülése után találkozott a két diplomata.
2022. szeptember 16., 14:27
A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint a gyermekellátás kapott garanciát a kormánytól.
2022. szeptember 4., 19:51
Bujdos Eszter szerint az üzemanyagimport a hatósági ár miatt nehézkes.
2022. szeptember 3., 11:40
Több szempontot is vizsgált a díjat odaítélő két szakmai szervezet.
2022. szeptember 1., 16:57
Ezzel járulnának hozzá az akadálymentesebb mobilitáshoz.
2022. augusztus 30., 19:23
A magyar mezőgazdaság erősítésén dolgozik az agrárminisztérium.
2022. augusztus 30., 17:49
Előfordulhat, hogy a saját szükségleteit sem tudja fedezni az ország.
2022. augusztus 25., 20:55
Nobilis Márton szerint történelmi léptékű fejlesztési lehetőséghez juthat a magyar mezőgazdaság.
2022. augusztus 17., 13:08
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a vízműveket tudatosan véreztették ki.
2022. augusztus 16., 11:55
Elfolyik a víz a rossz minőségű csövek miatt.