Perelik a külügyminisztériumot Orbán Viktor római útja miatt

2021.10.12. 20:06

Pert indított a Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen a K-Monitor korrupcióellenes szervezet annak okán, hogy a tárca, mint közfeladatot ellátó szervezet, nem adta ki az Orbán Viktor római útjára vonatkozó információkat, hiába nyújtott be közérdekű adatigénylést. 

Ahogy a szervezet a Facebook-oldalán is emlékeztet, a magyar kormányfőt Horvátországban vette fel a Honvédség Falcon 7X típusú repülőgépe, majd vitte egy kisebb delegációval Rómába a katolikus törvényhozók éves találkozójára. 

A K-Monitor emlékeztet: a külügyminisztériumnak a törvény által előírt legfeljebb 15 napon belül válaszolni kellett volna az adatigénylésre, de a tárca egyáltalán nem reagált, ezért a szervezet a bírósághoz fordult jogorvoslatért. 

Tudni lehet azt is, hogy a miniszterelnök családtagjai, felesége és fia is Rómában tartózkodtak, így felmerült a kérdés: vajon a honvédségi repülővel érkeztek ők is? Havasi Bertalan a 24.hu kérdésére azt válaszolta ezzel kapcsolatban:

a hivatalos programok során a miniszterelnök mindig a hivatalos előírások szerint utazik, biztosításáról a Terrorelhárítási Központ gondoskodik. Családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja.

Ez azt sejteti, hogy igen, Orbán Viktor családtagjai vele utaztak Rómába. 

A K-Monitor a bíróságnál erre is keresi a választ. Facebook-oldalán idézte a feltett kérdéseket a benyújtott keresetben. 

Volt már példa arra, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiadta az igényelt adatokat repülőgépes utazásokkal kapcsolatban. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kikérte Szijjártó Péter külügyérnek a nem menetrend szerinti járatokkal tett repülőútjainak listáját, melyből kiderült: 2018 óta 171 millió forintot emésztettek fel a tárcavezető utazásai, jóllehet, ezek csak azok költségek, melyeket a külügyminisztérium állt.

Csakhogy Szél Bernadett szerint Szijjártó Péter nem menetrend szerinti útjai során a Honvédség gépeit vette igénybe, így elképzelhető, hogy a külügyi térítésen felül is voltak költségei a külügyér repülőútjainak.

Kritikusok szerint a kormány magas rangú tisztségviselői magánrepülőkként használják a Honvédségnek vásárolt repülőket. A gyanút erősítheti a legutóbbi eset, miszerint a Honvédelmi Minisztérium egyik Dessault Falcon típusú, a miniszterelnököt és a kormány tagjait is rendszeresen szállító 606-os jelzésű gépe Bordeaux-ban is megfordult, ahol Kalocsai László – aki Mészáros Lőrinc borásza és üzlettársa – megvásárolt egy történelmi szőlőbirtokot, amelyet évekkel ezelőtt hatmillió euróért (nagyjából 2,2 milliárd forintért) árult a korábbi tulajdonosa.