További fél évig a Spirit FM-é marad a Klubrádió korábbi frekvenciiája

2021.10.15. 17:36

További 180 napig ideiglenesen a Spirit FM használhatja a Klubrádió által korábban birtokolt FM 92.9 MHz-en lévő frekvenciát. Erről a Médiatanács döntött e heti ülésén, szerdán. A döntés értelmében október végéhez számítva kapott még további fél évet a Spirit FM.

A Médiatanács több másik ügyben is döntést hozott, például arról is, hogy  a Magyar Lapkiadók Egyesülete eljárása nyomán – mely állampolgári bejelentésre indult  – hatósági eljárást indítanak a Magyar Nemzet ellen egy, a lap online felületén februárban megjelent cikk miatt. 

Emellett azt is közölték, hogy egy-egy bejelentés szerint az RTL Klub Survivor – Celebek a civilek ellen! című műsora, illetve a TV2-n sugárzott Bohém rapszódia című film nem volt megfelelő korhatár-besorolással ellátva. Az előbbi esetben 12-es karika, az utóbbi esetben 16-os karika volt kint a sarokban, a bejelentők szerint azonban ez túl megengedő volt. A Médiatanács viszont most megvizsgálta az eseteket, és úgy látta, hogy mindkét műsor esetében megfelelő volt a besorolás.

A Klubrádió adását továbbra is online sugározzák, az utóbbi hónapokban a bírósági döntések is megerősítették a frekvencia elvételéről szóló médiahatósági rendelkezést.