Rekorddal ért véget az előválasztás, a második fordulóban még többen szavaztak

PAP 9095
2021.10.17. 08:41

Az előválasztás utolsó napján, szombaton 118 415-en adták le szavazatukat az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre – derül ki az Előválasztás 2021 közösségi oldalára feltöltött bejegyzésből. A posztban szereplő statisztikák szerint sátorban 88 380 fő voksolt, az interneten pedig 30 035 fő szavazott.

Azt is megjegyzik, hogy a végleges adat némiképp eltérhet az eddig naponta közölt adatok összegétől. Ennek az az oka, hogy a napi online adatok statisztikai célú zárása 22 óra körül történt, így néhány, a zárás és éjfél között leadott szavazat csak a most összesített részvételi adatokban jelent meg.

Az országos előválasztás történetében a szombati részvételi adatok minden eddigit megdöntöttek. Az összesített részvétel a második fordulóban 662 016 fő volt. Az első fordulóban összesen 632 479 fő szavazott.

A közösségi oldalon azt is megjegyzik, hogy az előválasztás a szombati nappal véget ért.

Személyesen 19 óráig lehetett voksolni, ekkor zártak be a szavazópontok, az online szavazási eljárásban a 20 órakor sorban álló választópolgárok videós azonosítását még elvégezték az operátorok. Sikeres azonosítás után interneten egészen éjfélig le lehetett adni szavazatot, ebben az időpontban zárult le véglegesen a második forduló.

Az előválasztás technikai hátterét biztosító aHang és az ELEVE támogatói csoport szombat este jelezte, hogy  terheléses támadás  érte az előválasztás rendszerét, és a kritikus időszakban külföldről nem lehetett szavazni az interneten keresztül.

Mikor lesz végeredmény? 

A szavazólapokat tartalmazó urnákat éjszaka szállították fel a vidéki urnatároló helyiségekből Budapestre, ahol vasárnap megtörténik a szavazatszámlálás.

Kapcsolódó
Véget ért az előválasztás, vasárnap éjszaka számíthatunk végeredményre

Véget ért az előválasztás, vasárnap éjszaka számíthatunk végeredményre

Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter? Hamarosan kiderül.

Vasárnap éjszakára  ígérnek eredményt, így eldől, hogy a Demokratikus Koalíció által támogatott Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere lesz-e az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokon.

A szavazatokat megyénként, Budapesten választókerületenként összesítik. Az Országos Előválasztási Bizottság tagjai minimum óránként egy megye és egy budapesti választókerület eredményeit fogják közölni, az első bejelentés várhatóan 12 és 13 óra között lesz, végeredményre vasárnap éjszaka lehet számítani. Az Index percről percre tudósít az eseményekről és az eredményközlés folyamatáról.

Egy másik bejegyzésből az is kiderült, hogy hamarosan megkezdődik a szavazatok számlálása. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája