Jóval kisebb béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók, mint amilyenről a kormány beszélt

2021.10.20. 14:18

A beígért 30 százalékos béremelés helyett csak 21 százalékot kapnak meg az egészségügyi szakdolgozók.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke,  Balogh Zoltán azt mondta, korábban a kormányzati kommunikáció azt hangsúlyozta, hogy 2022 januártól kezdve az egészségügyi szakdolgozók 30 százalékos béremelést kapnak

a napokban azonban a miniszterelnök már csak 21 százalékról beszélt.

Mindez úgy történhetett meg, hogy a kormány rendre a 2018-as bérekhez méri az emelés mértékét. Ebben az összefüggésben valóban 30 százalékról van szó, a legutóbbi bérhez képest azonban csak 21 százalékot tesz ki a növekedés – fejtette ki a MESZK elnöke. 

Balogh Zoltán hozzátette: hiába kommunikálja a Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma azt, hogy jövőre egy ápoló átlagosan a két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett,

mert hogy ettől még a szakdolgozói bérek egyre jobban lemaradnak az orvosok fizetésétől.

Jelenleg egy tizenöt éve a pályán lévő diplomás mentőtiszt 384 ezer forint, egy mentőorvos pedig közel 1 millió forint alapilletmény besorolással végzi majdnem ugyanazt a feladatot – mondta  Balogh Zoltán.

Ráadásul a kezdő ápolók fizetése még így is alig fogja meghaladni a bérminimumot, vagyis az emberek nem lesznek motiválva arra, hogy ezen a pályán helyezkedjenek el – mondta Balogh Zoltán. Kifejtette, a MESZK biztos abban, hogy így nem fogják tudni pályán tartani az embereket, nem várható, hogy növekvő érdeklődés legyen a főiskolai, egyetemi szakdolgozói képzésekre,

és ezáltal még több szakterület ellátása problémássá válhat.

A MESZK becslései szerint már jelenleg is 25-30 ezer szakdolgozó hiányozhat a rendszerből.

Vannak ápolók, akik a tíznapos ajándékszabadságot sem tudták kivenni

– fogalmazott Balogh Zoltán a létszámhiányra utalva. Ráadásul akik dolgoznak, azok közül sokan a nyugdíj előtt állnak vagy épp a pályaelhagyást fontolgatják. Ha ismét lehet majd külföldön munkát vállalni, akkor sokan úgy dönthetnek, hogy inkább kimennek dolgozni és ebből komoly bajok adódhatnak a hazai rendszerben – tette hozzá.

(24.hu)