A röpcédulázástól a titkos megemlékezéseken át a demonstratív sétáig

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a kommunista hatalom a május 1-jei demonstrációval elkeseredetten igyekezett bizonyítani, hogy tömegek állnak mögötte. Ehhez képest már az első évfordulón néma tüntetést és demonstratív emléksétát is rendeztek.

Néma tüntetés

A forradalom leverése után Kovács Béla, a Kisgazdapárt vezetője Antall Józseféknél lakott, azaz a lakásuk a kisgazda-tanácskozások színhelyévé vált. Amikor Kádár Jánostól felkérés érkezett egy koalíciós kormányban történő kisgazdarészvételre, a pártvezetőség megbízásából Antall írta meg a választ. Ebben az alábbi feltételeket támasztotta:

• az ÁVH feloszlatását,
• a szovjet csapatok kivonulását és
• a többpárti demokratikus választásokat.

Válaszként a karhatalmisták többször is őrizetbe vették. Közben Antall folytatta a tanítást az Eötvös Gimnáziumban, de mivel osztálya túlzottan kötődött hozzá és az általa képviselt eszmékhez, eltávolították a tanári karból. Antallt 1957 tavaszán fegyelmi eljárással a Toldy Ferenc Gimnáziumba helyezték, ahol hamarosan szintén maga köré gyűjtötte a fiatalokat. Egy besúgó keserűen jegyezte meg a jelentésében, hogy

az általa vezetett történelem szakkörnek több tagja van, mint a helyi KISZ-szervezetnek.

Antall egyáltalán nem hátrált meg, 1957. október 23-án diákjaival néma tüntetést rendezett a forradalom emlékére. Az ügyről természetesen az állambiztonság is tudomást szerzett. A néma tüntetés nyomozásának befejezése után Antallt örökre eltiltották a tanítástól.

Demonstratív emlékséta

A néma tüntetés nem elszigetelt jelenség volt. Somogyi Marcell a Heti Válasz 2016. október 20-i számában felelevenítette, hogy a forradalom második évforduló­ján, 1958. október 1-je és november 20-a között (erre az időszakra esett a Kádár­-rendszer első országgyűlési választása is)

Hasonló aktivitásról tett közzé dokumentumokat Kenedi János a Kis állam­biztonsági olvasókönyv című kötetében. Többek közt azokról a bölcsészhallgatókról, akik 1957. október 23-án, a forradalom első évfordulóján demonstratív em­léksétára vállalkoztak.

„Repülő egyetem”

A forradalom 25. évfordulóján Krassó György, 56-os forradalmár, később a Magyar Október szamizdatkiadó veze­tője, majd a Magyar Október Párt alapí­tója a Szilágyi Sándor kritikus által életre hívott Hétfői Szabadegye­tem összejövetelére szervezte rá a Sza­bad Európa Rádióban is meghirdetett megemlékezést.

A „repülő egyetem” 1981. október 19-i előadásán a megjelentek előtt meghallgatták:

• Bibó István egyik, magnetofonra mondott előadását,
• Krassó György összeállítását a Kossuth rá­dió 1956-os felvételeiből,
• Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét,
• Szabó Miklós történész be­szédét, majd
• a szerző előadásában Petri György A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című ver­sét.

Lakáskonferencia, csendes felvonulás

A nyolcvanas években – ahogy mondani szokás – felgyorsultak az események. 1985-ben az Inconnu képzőművészcsoport tagjaként aktív Molnár Tamás óbudai magánlakás-galérájában tartottak megemlékezést. Egy év múlva ötvenen jöttek össze Nagy Jenő, a Demokrata című sza­mizdat újság szerkesztője és felesége, Vétek Mária lakásán, ahol mások mellett Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Mun­kástanács elnöke idézte fel a forradalom napjait. 1986 decemberében a Krassó Györggyel együtt raboskodó író, Eörsi István lakásán rendeztek konferenciát többek közt Hegedűs B. András, Kenedi János, Kis János, Levendel László, Litván György, Mécs Imre, Nagy Elek, Rácz Sán­dor és Vásárhelyi Miklós részvételével.

1988-ban az évforduló előtt néhány nappal öt „al­ternatív” szervezet hirdetett csendes felvonulást október 23-ára. A hatalom zavarát jelezte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság előbb tudomásul vette a bejelentést, majd 21-én betiltot­ta a felvonulást.

A nyolcvanas évek krónikájához tartozik, hogy 1989. október 23-án Szűrös Mátyás házelnök ideiglenes államfővé előlépve délben a Kossuth téren kikiáltotta a köztársaságot.

Göncz Árpád kifütyülése

A rendszerváltozás után sem nyugodtak meg a kedélyek. Az 1992-es ünnepséget például egy incidens tette emlékezetessé: Göncz Árpád köztársasági elnököt kifütyülték a Kossuth téren. Amikor Boross Péter akkori belügyminiszternek a Boross 90 című, 2018-ban megjelent interjúkötetben megemlítettem, hogy sokak szerint az affér hátterében ő állt, kapásból cáfolta. Majd egy lendülettel így folytatta:

Érdemes történetileg is megvizs­gál­ni az előzményeket. 1992. már­cius 15-én Demszky Gábor a Pe­tőfi-szobornál ag­resszív beszédet mondott. A főpolgármester száját olyan mondatok hagyták el, mint „el a kezekkel a médiától” meg hasonlók. Ez volt a nyitánya annak az azóta is tartó folya­matnak, hogy a legszebb nemzeti ünnepeinket napi pártpolitikai nyavalyák hangoztatására használják föl. Közben sorra buktak el az igazságtételi próbálkozások. Ebben tevőleges szerepet vállalt Göncz Árpád is. Az ötvenhatosok zúgo­lódtak, hogy az ál­lamfő, aki maga is üldözött volt, osztja az ellen­zék nézeteit. A kifütyülés után tudtam meg, Márton András felhívta Göncz Árpádot telefo­non, hogy egy ötvenhatos, Regőczy szeretne az október 23-i ün­nepségen felszólalni. Göncz erre azt válaszolta, hogy ötvenhatos­nak legyen elég ő. Ez a történet gyorsan elterjedt a köreikben.

Mint hozzátette, minderről akkor még nem tudott semmit, hiszen előző nap és az ünnep délelőtt­jén is vidéken volt.

Amikor az államfő megjelent a Parlament előtti emelvényen, szórványos fütty fogadta. Göncz várakozott, míg a fütty­szó erősödött. Én lent áll­tam, fent volt az emelvény, a köztár­sasági elnök meg nem szólalt meg. Nagyon kínos volt. A lépcsőn hatalmas, nemzeti színű zász­lót feszítettek ki, ami ha nem lett volna ott, akkor talán föl­szala­dok. Vártam, hogy végre megszólaljon, de ő továbbra is tétován álldogált. Felüvöltöttem: szó­lalj meg, szólalj meg! Göncz azonban nem szólalt meg, mert ha beszélni kezd, úgy be volt hangosítva a Kossuth tér, hogy az min­den zajt elnyomott volna.

Arra a közbevetésre, ha idős, önérzetükben megsértett ötvenhatosok kezdték el a fütyülést, akkor mit kerestek a téren árpádsávos zászlókat lengető fiatalok, ezt felelte:

Megjelent hat-nyolc kölyök, de mire megkezdődött az ün­nepség, a rendőrség már el is vitte őket. A legendák azonban to­vább élnek. Nemrégiben olvastam a Glatz Ferenc által szerkesztett A magyarok krónikájában, hogy skinheadek fü­tyülték ki Göncz Árpádot. Ennek alapja még mindig az a gyalázatos tévétu­dósítás lehet, amelyben összevágták az ünnep előtti zászlólenge­tőket és a füttykoncertben vára­kozó államfőt.

Rendőri brutalitás

A 2000-es évek sem múltak el botrány nélkül. Ami az ötvenedik évfordulón, 2006. október 23-án Budapesten történt, az nemcsak Magyarország, hanem még a polgári demokráciák történetében is példátlannak számít. Még felsorolni is hosszú, mi minden történt ezen a napon: reaktivált T–34-es tank üzembe helyezése, tömegoszlatás, vízágyúzás, rendőri brutalitás, szemkilövetés, ütlegelés. Akiket érdekelnek a véres részletek, olvassák el az eseményekben részt vevő pályakezdő rendőr visszaemlékezését.

(Borítókép: Az 1956-os forradalom és szabadságharc 36. évfordulója alkalmából október 23-án a Parlament előtt tartott megemlékezésen a tüntetők egy csoportja megakadályozta, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök a beszédét elmondja. Fotó: Földi Imre / MTI)