Előre kitervelten megölt egy ápolásra szoruló idős asszonyt két nő Komlón

2021.10.23. 12:06

Előre kitervelten megölt két nő egy 86 éves asszonyt, akit közösen ápoltak Komlón – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint az 57 éves komlói és a 43 éves sásdi nő megbeszélte, hogy megölik az idősebb gyanúsított anyósát. Ezért rendszeresen ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adtak neki, amelyektől az áldozat csütörtökön meghalt.

Az eljárás akkor indult, amikor az 57 éves nő pénteken feljelentést tett társa ellen. A 43 éves nő ugyanis azzal zsarolta, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, ha nem fizet neki hárommillió forintot. A rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján azt gyanítják, hogy a két nőnek köze lehet az idős asszony halálához.

A rendőrök mindkét nőt elfogták, előállították, emberölés miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A két gyanúsított ellen szombaton emberölés miatt indított eljárást a megyei főkapitányság, a zsarolás miatt pedig a komlói rendőrkapitányság nyomoz a 43 éves nő ellen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport