Betör a hideg, leszakad az ég

2021.10.27. 06:37 Módosítva: 2021.10.27. 06:37

Bár a héten még kitart a nyugodt őszi idő, sok napsütéssel, de hideg, párás, ködös reggelekkel, hétvége felé viszont egyre többfelé feltámad a délkeleti szél, és a jelenlegi számítások szerint november első napjaiban elérnek bennünket az Atlanti-óceán fölött kialakuló ciklonok, ami csapadékosabb időt hozhat magával. 

Az előttünk álló szűk egy hét időjárását egy anticiklon határozza meg, amely a kontinens középső jelentős hányadát beteríti. Benne jobbára szélcsendes, derült idő uralkodik napokon keresztül, és a nyugati, északnyugati területeket elérő ciklonok előoldalán az átlagnál jóval melegebb levegő érkezik. Ennek köszönhetően csak éjszakánként fagyhat, napközben kellemes, 15–20 fokos idő lesz, ami az átlagnál több fokkal melegebb. 

A november viszont markáns hidegbetörést hozhat. Ennek mértékében még vannak eltérések, ugyanakkor a fáklyadiagram alapján egyértelműen az átlagnál hidegebb idő felé szórnak a modellszámítások, és ezek átlaga is a szokásosnál hidegebbet vetít előre. 

Ennek a globális időjárási helyzetben történő változás az oka, ugyanis Spanyolország térségében egy anticiklon kialakulása valószínűsíthető, míg a ciklonok északnyugat felől sorozatosan érnék el a kontinenst, ezzel újabb és újabb hideghullámot hozva, ami mediterrán ciklonok keletkezését is elősegíti. Az ilyen bonyolult időjárási helyzetek nem egyszerűen előjelezhetőek, mert abban a térségben, ahol Magyarország is van, a mediterrán ciklonok elő- és hátoldali áramlásai a hideg-meleg visszahullámzásokat foglalják magukba, azaz elképzelhető a hó és eső is egyaránt.

Ami már most biztos, hogy országosan megnő az esélye a csapadéknak, amelyből országszerte jelentős mennyiség hullhat. A hétfőre ideérő ciklon 10–30 mm esővel kecsegtet, ám mögötte sem nyugszik az idő, és újabb ciklon(ok) hozhatnak esőt, sőt a hét közepétől a hegyekben akár havat is. A jövő hét közepéig közel egyhavi csapadékra is van esély, hiszen a modellek 40–50 mm, sőt ezt meghaladó mennyiségekkel számolnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

1 órája

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Címlapon
„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

A válogatott vesztes NL-párharca után Csábi József és Kenesei Krisztián volt az Index Sportcast vendége.

2 órája

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Címlapon
Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Két órája repültek, mikor kiderült a baki.

1 órája

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Címlapon
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

tegnap, 21:07

  • Belföld
Keresztbe fordult kamion okozott súlyos balesetet az M3-ason, több kilométeres a torlódás

Keresztbe fordult kamion okozott súlyos balesetet az M3-ason, több kilométeres a torlódás

A 32-es főúton is fennakadásokra kell számítani.

1 órája

  • Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Egy 65 éves állampolgárral végzett.

március 18., 12:32

  • Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

március 18., 14:29

  • Címlapon
Tüntetés indult Belgrádban Donald Trump vejének hotelprojektje ellen

Tüntetés indult Belgrádban Donald Trump vejének hotelprojektje ellen

A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési cégével.

25 perce