Szijjártó Péter: A jobboldali média mindig ki lesz zárva a szabad sajtóból
Akárhányszor a sajtószabadságról van szó, az sajnos elsődlegesen és néha kizárólag is a liberális sajtót jelenti. Abban a pillanatban, hogy egy sajtóorgánum konzervatív hozzáállást képvisel, egy kereszténydemokrata hozzáállást, az azonnal meg van bélyegezve, azonnal meg van támadva és azonnal úgy van ábrázolva, mintha bárkinek a szolgája lenne − mondta Szijjártó Péter a közösségi oldalán pénteken közzétett videóban.
A külgazdasági és külügyminiszter az Eesti Päevaleht észt napilapnak adott interjút, amikor Észtországban tartózkodott. Szijjártó Péter október 27-én utazott Tallinba, ahol a Bukaresti Kilencek ülésén vett részt.
Az interjúban a miniszter elmondta, hogy 10-15 évvel ezelőtt 90 százaléka a sajtónak liberális-szocialista volt, tehát baloldali.
Azt úgy hívták, hogy sajtószabadság. Most, hogy a helyzet kiegyensúlyozottabb, és vannak olyan sajtóorgánumok, akik egy nemzetibb, konzervatív, kereszténydemokrata vonalat képviselnek, most sajtóelnyomásról van szó
− jegyezte meg Szijjártó Péter, aki szerint jelenleg Magyarországon kiegyenlített a helyzet, „vagy lehet egy kicsit rosszabb konzervatív szempontból”.
Mivel ez nem egy elsöprő többség a liberális sajtó javára, ezért rögtön arról van szó, hogy sajtóelnyomás
− tette hozzá.
Szerinte ha „azok, akik minket kritizálnak, tudnának magyarul, értenék azt, hogy amit mondanak, az egy nagy hazugság”.
Mert minden vezető sajtóorgánum Magyarországon a sajtó bizonyos területeiről, mind kormányellenes. Mindannyian ellenzékiek, mindegyiknek az a célja, hogy kiszorítsa a jelenlegi kormányt a hatalomból
− fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint a jobboldali média mindig ki lesz zárva a „szabad sajtó jelenségből”. A szabad sajtó a liberálisok szerint liberális sajtót jelent − fogalmazott. Hozzátette: a szólásszabadság, a sajtószabadság nem alkalmazható azokra, akik nem liberálisok.