Bige László támogatná Márki-Zay Péter kampányát

2021.10.31. 21:34

Anyagilag is hajlandó lenne támogatni Márki-Zay Péter kampányát Bige László. Az üzletember erről vasárnap beszélt a Partizánnak – írja a Mandiner.

A vállalkozó a műsorban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt nemrég kiszabott 14 milliárdos forintos szankcióra is reagált, és kijelentette:

Tönkre akarnak tenni.

Bige László szerint az ellene folyó támadás „abszolút politikai célú”, és „semmiféle köze nincs a jó ízléshez, meg a való világhoz”. Hozzátette: az egész vizsgálat valójában „Csányi Sándor és a KITE Zrt. érdeke”.

Az üzletember a műsorban azt is kifejtette, hogy Márki-Zay Péter nagyon jó választás lenne Magyarországnak, mivel szerinte „harminc év után végre egy független miniszterelnök-jelöltje lenne az országnak”.

Leszögezte azt is, hogy hajlandó lenne támogatni a hódmezővásárhelyi polgármester miniszterelnöki-kampányát, és hozzáfűzte:

A mai kormány helyett a tarka macskámat is tudnám ajánlani.

Bige László a műsorban arról is beszélt, hogy cégbirodalmát kormányváltás nélkül is képes lenne megtartani.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt héten kartellgyanú miatt 14 milliárd forintos bírságot szabott ki a Bige László tulajdonában lévő Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-re és vállalkozáscsoportjára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pedig hűtlen kezelés emelt vádat Bige László és öt munkatársa ellen, akik megállapításuk szerint kétmilliárd forinttal károsították meg a cégüket.