A közönség tartja fiatalon a kilencvenéves Szakonyi Károlyt

D  CC20210108016
2021.11.01. 14:02
Ahogy a színész az utolsó leheletéig játszani szeretne, úgy én örökké írni fogok, hiszen ez az, ami boldoggá tesz – így nyilatkozott az Indexnek Szakonyi Károly író, aki a napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A Nemzet Művésze mindenszentek alkalmából azokról a művészekről is mesélt, akik - bár már nincsenek köztünk - az emlékeiben máig élénken élnek.

Kevés olyan művész van ma hazánkban, aki kilencvenévesen is olyan aktív, mint Szakonyi Károly. A Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, drámaíró, dramaturg a napokban ünnepelte születésnapját, és ebből az alkalomból egy olyan ajándékot kapott, amire nem számított.

A Rózsavölgyi Szalon éppen a születésnapomon mutatta be A hatodik napon című darabomat, ami először 1978-ban debütált, akkor még a Madách Színházban. Hatalmas öröm számomra, hogy egy több, mint több mint negyven éve született mű most ismét életre kelt, a közönség reakciójának láttán talán egy picit én is újjászülettem

– mesélte az Indexnek Szakonyi Károly, aki a Covid idején sem unatkozott. Az elmúlásról írt kisregényt, ami várhatóan karácsony előtt jelenik majd meg. Ebben összegzi az elmúlt kilencven évet, felidézi élete fontos részleteit, és megpróbálja átadni azt a szemléletet, ahogyan egy idős ember viszonyul a világ változásaihoz. Mint mondja, a technika fejlődésével a művészi csatornák megváltoztak, manapság nincs már szükség tárcára a napilapokban, ahogy a televíziós és rádiójátékok is idejétmúltak.

A kulturális élet is átalakult, és amikor a kisregényemben nosztalgiáztam, akarva akaratlanul is eszembe jutottak azok a pályatársak, akik ha nincs a betegség, még ma is élnének. Mindenszentekkor különösen sokat gondolok rájuk, Gyurkovics Tibor, Lázár Ervin, Kiss Dénes, Bertha Bulcsu, Csukás István – hogy csak néhány nevet említsek a mi kis irodalmi közösségünkből

– mondta a Nemzet Művésze.

Szakonyi Károly amellett, hogy szeret nosztalgiázni, küldetésének érzi, hogy elhunyt pályatársai alkotásait megőrizze az utókor számára, ezért is készítette el az Írók lámpafénynél című kötetet, melyben az általa jól ismert szerzők munkáit, történeteit idézi fel portré formában.

A mi generációnk még jól ismerte az idősebb művészeket, felnéztünk rájuk, és igyekeztünk tanulni tőlük. Manapság hamar elfelejtik azt, aki már nincs a köztudatban, és a pedagógusoknak is csak nagyon kevés idejük marad arra, hogy megismertessék a diákokkal a kortárs irodalmat. Ez természetesen nem panasz, csupán egy jelenség, amit szintén el kell fogadni

– vélekedik az író, aki a pályatársak mellett a közeli családtagok emlékeit is gyakran felidézi, és nemcsak a maihoz hasonló ünnepnapokon, hanem például írás közben is, hiszen jelenleg is dolgozik egy novellásköteten, amelyben gyerekkora meghatározó pillanataiba enged betekintést.

„Szerencsés vagyok, mert egy olyan közegben nőttem fel, ahol alap volt a jókedv. Nagyapám és apám is vendéglős volt, így nap mint nap rengeteg emberrel találkoztam, különböző figurákkal és karakterekkel, akik időről időre újra beugrottak, előjöttek az emlékezetemben. Most épp róluk írok, sok minden más mellett, ugyanis az alkotásra továbbra is komoly igényem van. Ahogy a színész az utolsó leheletéig játszani szeretne, úgy én örökké írni fogok, hiszen ez az, ami boldoggá tesz” – tette hozzá Szakonyi Károly.

(Borítókép:  A Nemzet Művésze címmel tavaly kitüntetett Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg az újbudai Feneketlen-tónál 2020. január 8-án.  Fotó: Cseke Csilla / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Három településen is új polgármestert választottak

Három településen is új polgármestert választottak

Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.

34 perce

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

8 órája