Kigyulladt a tamási termálfürdő tetőszerkezete

D MTI20211101053
2021.11.01. 19:07 Módosítva: 2021.11.01. 21:06

Tűz ütött ki a Tolna megyei Tamásiban lévő termálfürdő tetőszerkezetén, a Hársfa utcában. A helyszínre kiérkeztek a dombóvári és a siófoki hivatásos, valamint a tamási önkormányzati tűzoltók – írja a Tolna megyei hírportál.

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról adott tájékoztatást, hogy a kiérkező tűzoltók már megkezdték az izzó részek oltását a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.

Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a tűz, amelyet az ott dolgozók eloltottak, egy emeleti medence lambériás részénél keletkezett – írja az InfoTamási.

A füst ugyanakkor továbbra sem szűnt meg, így a kiérkező tűzoltóegységek megkezdték a tetőhéjazat bontását. A helyszínen jelenleg öt fecskendő és magasból mentő is kint van. Személyi sérülés nem történt, a fürdőt minden vendég időben elhagyta, az oltás jelenleg is nagy erőkkel folyik – közölte a szóvivő.

A Tolna megyei hírportálnak sikerült telefonon elérnie Porga Ferencet, a település polgármesterét. A városvezető elmondta: a tüzet elektromos zárlat okozta, amely belekapott a tetőszerkezetbe, a lambériába és a szigetelésbe. Hozzátette: nem biztos benne, de a fürdő talán délután négy óra körül kezdett égni. Abban bíznak, hogy a tűzoltók meg tudják állítani a tüzet, és sikerül megmenteni a tamási fürdő épületét.

Köves Péter, a Tolna megyei katasztrófavédelem szóvivője az Indexet arról tájékoztatta, hogy az illetékes tűzoltók 16 óra 8 perckor kaptak bejelentést a tűzről, az oltásban pedig nagyságrendileg negyven tűzoltó vesz részt hat településről. 

Este háromnegyed kilenckor a Tolna Megyei Katasztrófavédelem arról számolt be az MTI-nek, hogy a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tamási termálfürdő tetőszerkezetében keletkezett tüzet.

(Borítókép:  Tűzoltók végzik a tamási termálfürdő kigyulladt tetőszerkezetének oltása utáni utómunkákat 2021. november 1-jén.  Fotó:  Kiss Dániel / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport