Friderikusz Sándor a MÚOSZ szerint etikai vétséget követett el

2021.11.03. 12:58

A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalást adott ki, amely szerint a szervezet Etikai Bizottsága arra az eredményre jutott, hogy 

Friderikusz Sándor televíziós újságíró egy tavaly elhunyt televíziós rendező, Csenterics Ágnes nevében küldhetett választ az egyik bulvárlapnak, azaz a nyilatkozatot a „sajtósként foglalkoztatott” nevében maga Friderikusz Sándor adhatta.

Friderikusz Sándor egy YouTube-on és Facebookon közzétett videóban válaszul kijelentette, hogy lényegtelen, hogy ki a sajtós, továbbá nem cáfolta vagy erősítette meg, hogy ki a válasz küldője. Az esetről szóló bejegyzéseket ellene folytatott bosszúhadjáratnak minősítette.

Az Újságíró Etikai Kódex hangsúlyozza, hogy egy adott anyag szerzője vagy szerkesztője valótlanságot nem állíthat. Ugyanakkor az Etikai Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy elhunyt személyiségek nevével való visszaélés nemcsak etikai szempontok szerint súlyosan aggályos, de a hozzátartozók érzékenységét is joggal sérti, mindezeken túlmenően kegyeleti jogot is sérthetnek.

Kapcsolódó
Beperelhetik Friderikusz Sándort

Beperelhetik Friderikusz Sándort

Ez nem a showman hete volt.

Az állásfoglalás semmilyen szankcióval nem jár, és nem is járhatna, mert Friderikusz nem tagja a MÚOSZ-nak.

A szervezet azzal indokolja, hogy mégis foglalkoznak az üggyel, hogy 

az újságíró szövetség Alapszabályában is megerősített Etikai Kódex az irányadó az etikai vétségek vizsgálatában, de kitérhet bizonyos esetekben általános magatartási szabályok megszegésére, annak vizsgálatára is, még akkor is, ha az újságíró nem tagja a Szövetségnek.

Kapcsolódó
Kapcsolódó
Friderikusz Sándor: A szegény kis tarháló milliárdos panaszai

Friderikusz Sándor: A szegény kis tarháló milliárdos panaszai

Friderikusz Sándor egy számára tök ismeretlen közegben a méltóságos médiaelit pofátlanságát tanusítva tartja a markát.

Mint azt megírtuk, Friderikusz Sándor 25 millió forintos mínuszba került a YouTube-on indított podcastjével, amiről elsőként a Blikket tájékoztatta a produkció sajtósaként, Csenterics Ágnesként jelentkező személy. A Media1 gyanút fogott a sajtós neve miatt, és utánanézett, létezik-e egyáltalán az információkat közlő hölgy. Ilyen néven azonban csak egy televíziós rendezőt találtak, aki tavaly decemberben elhunyt.

A televíziós podcastcsatornáján úgy reagált, hogy

megdöbbentett, hogy egy újságírónak ekkora baromságokra van ma energiája, és értetlenkedem, mert fel nem foghatom, mit nyer azzal, ha eredményre jut ebben a világrengető problémában. Ha van sajtós, akkor sem fog szóba állni vele, mert nem hagyom neki, ha nincs sajtós, a végeredmény ugyanez.

Kapcsolódó

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25