Mennyire szeretjük Kínát és Oroszországot?

A Political Capital partnereivel együtt részt vett a Globsec Trends 2021 projektben, amelynek során Magyarországon és kilenc másik régiós országban vizsgálták a lakosság geopolitikai kérdésekről alkotott véleményét, közte például azt, hogy hat vezető hatalom közül (Németország, Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, USA) melyek Magyarország legfontosabb stratégiai partnerei. A projektben rajtunk kívül részt vett Csehország, Szlovákia, Bulgária, Lengyelország, Ausztria, Lettország, Litvánia, Észtország és Románia.

A kutatás eredményét ismertető Szicherle Patrik azt emelte ki, hogy meglepő módon több magyar tekint Oroszországra (35 százalék) és Kínára (30 százalék) stratégiai partnerként, mint az Egyesült Államokra (13 százalék). Ez persze nem hirtelen következett be, hanem ez lett az eredménye az utóbbi években a keleti hatalmakkal kapcsolatos folyamatos hangsúlyváltásnak a hazai médiában. 

Jellemző, hogy a kormányközeli médiumokban a keleti vezető hatalmak mindig semleges vagy pozitív színben tűnnek fel. Szerepeltetésükkel a cél a sikeres együttműködés hangsúlyozása, ezzel igazolva a keleti nyitás fontosságát/sikerességét. Ugyanakkor gyakran visszatérő fogás, hogy magas rangú orosz vagy kínai politikusokat szólaltatnak meg kritikai vagy bíráló kérdés nélkül. Erre jó példa volt a legutóbbi Lavrov-interjú a Magyar Nemzetben.

A magát független sajtóként aposztrofáló termékeknél igyekeztek a kormánypárt és az ellenzék véleményét is megszólaltatni Kína, illetve Oroszország kapcsán, de oknyomozó újságírói tevékenységgel sikerült gyakran tematizálni is a közbeszédet, ilyen volt például a Fudan Egyetem budapesti campusának építési ügye.

A kutatási eredmény ismertetését követő beszélgetésen szóba került, hogy a magyar társadalom mintha egy kissé a Nyugattól távolodó álláspontot foglalna el. Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírójának véleménye szerint ebben benne van az is, hogy

A magyar ellenzékiek körében a Trump-éra renoméja jócskán megkopott, a Biden-adminisztráció körül pedig azonnal romboló működésbe kezdett a hazai kormánypárti média.

A beszélgetőtársak szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban is, hogy az utóbbi évek presztízsveszteségét nem lesz egyszerű helyrehozni, miközben Kína befolyása folyamatosan nő a világban. Magyarország és régiónk sem bír olyan fontos prioritással a Biden-kormányzat számára, mint amilyet Trump idején jelentett.

Szunomár Ágnes tudományos főmunkatárs szerint a kutatásból kiderül, az eddigi kormányzati kommunikáció arra irányult, hogy alátámassza: Budapest megbízható, jó partnere ennek a két nagyhatalomnak. Utalt arra is, hogy az áthangszerelt politikai retorikába olyasminek a hangoztatása nem fér bele, ha például egy tajvani gigabefektetés érkezik hozzánk, és megkapja ugyanazokat az adókedvezményeket, mint a kínaiak, kímélve Peking érzékenységét a szigetország kapcsán.

Panyi Szabolcs úgy véli, hogy az átlag magyarok véleményét inkább a mindennapok, a közvetlen érintkezések formálják az itt élő kínaiak révén, hiszen a magyarok kifőzdébe, üzletbe, boltba járnak, véleményük így politikai szempontból semleges.

A jobboldali média azonban alaposan átformálta a közvéleményt. Tíz éve a felmérések még azt mutatták, hogy a Fidesz szavazóbázisa zömében szovjetellenes, antikommunista volt. Mára ez ilyen formában már nem igaz, átformálták a közvéleményt, gyakorlatilag egyfajta oroszbarát agymosás történt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy orosz érdekek is megjelentek az elmúlt évtizedben oroszbaráttá vált Jobbik esetében is. 

2007-ben Orbán Viktor még azt mondta, hogy „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni, ma pedig Szijjártó Péter már úgy tárgyalgat a Gazprom-vezérkarral, mint a legjobb barátjával”. 

A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének munkatársa szerint a retorika szintjén erősödhetett csak a magyarok Kína- és Oroszország-elfogadottsága. Viszont kereskedelmi szempontból továbbra sem a keleti, hanem a német és nyugat-európai értékláncokba vagyunk inkább beágyazva. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy Németországnak és Oroszországnak közvetlen hatása lehet a magyar vezetésre, hiszen a németek munkahelyeket biztosítanak, az oroszok pedig energiát. Ugyanakkor az amerikaiaknak nincs ehhez hasonló eszköz a kezükben, amivel érdemben befolyásolhatnák a magyar kormányt.

inkább az képzelhető el, hogy a hangsúlyok megváltoznak.

Panyi Szabolcs arról is beszélt, hogy 2014-től kialakult Magyarországról az a kép, hogy mi vagyunk az oroszok trójai falova az Európai Unióban.

„Ezt bizonyos körök szándékosan, tudatosan építették fel. Más kérdés viszont, hogy Magyarország ezzel együtt mekkora fekete lyukat jelent a NATO-n belül. Nyugodtan kijelenthető, hogy bizonyos magyar vállalkozók és politikusok, illetve holdudvaruk nagyon kitettek az orosz és a kínai befolyásnak, vagyis az elmúlt években sok kormányzati politikusról derült ki, hogy milyen titkolt kínai, orosz kapcsolata van. Magyarország egyébként nincs különösebben az orosz és a kínai titkosszolgálatok célkeresztjében. Az ország nem bír olyan jelentőséggel számukra, hogy nagyarányú befolyásolásba kezdjenek, az oroszok is inkább csak logisztikai terepnek használják.” 

Oroszország nagyhatalmi státuszáról Ilyash György, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója írt publicisztikát az Indexnek.

(Borítókép: A kínai negyedként is ismert Monori Center Kőbányán Budapest legnagyobb nagykereskedelmi központja. 2019. július 1. Fotó: Róka László / MTI / MTVA)