Hajnal Miklós: A Fidesz felkötheti a gatyáját

DSC1059
2021.11.04. 19:05 Módosítva: 2021.11.05. 07:36

Tisztújítás lesz a Momentum országos vezetésében. Bár a párt jól szerepelt az előválasztáson, a szervezet elnöke, Fekete-Győr András kevésbé, ezért a bizalmi szavazáson megfosztották vezetői pozíciójától. Ennek következményeiről is kérdeztük a Kibeszélő legfrissebb adásában a párt elnökségének tagját, XII. kerületi képviselőjelöltjét és szóvivőjét Hajnal Miklóst.

Nem lehet különálló esetként kezelni a tényt, hogy a párt küldöttei megvonták bizalmukat Fekete-Győr Andrástól. Az elmúlt hónap értékelésében az is benne van, hogy ugyanezek a küldöttek Fekete-Győr Andrást listavezetőnek választották – véli Hajnal Miklós.

András munkája iránt a tisztelet megvan, ugyanakkor az előválasztást követően azt gondolta a küldöttgyűlés, hogy új vezetőre, új arcra van szükség a párt élén.

Hajnal Miklós azt is megjegyezte, hogy az összes elnökségi tag sikeresen vette az előválasztáson az akadályt, így folytathatják a munkát. A miniszterelnök-jelölti kampányt megtépázta az esélyest kereső választói latolgatás. Ugyanakkor neki volt köszönhető, hogy a véghajrában kiélezte a vitát, ez pedig jót tett az előválasztásnak a momentumos politikus szerint. A pártnak voltak olyan belső mérései, amelyet az élet nem igazolt vissza, de sok egyéni körzetben pozitív meglepetések is érték a Momentumot.

Merre tovább, Momentum? - A Kibeszélőben Hajnal Miklós

Az elnöki tisztség feltehetően Donáth Anna és Orosz Anna között dől majd el, de minél szélesebb a verseny, annál jobb. A választás egy ideiglenes tisztújítás, jövő júniusig keresnek most pártelnököt.

Hajnal Miklós elismerte, hogy az ő neve is felmerült lehetséges aspiránsként, de úgy érezte, hogy saját körzetében kell először bizonyítania. Itt lesz jövőre szerinte ugyanis az egyik legkiélezettebb a választási küzdelem. 

Márki-Zay Péter hetedik frakciójának kérdésében nem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot, mert – mint mondta – az a közös listaállítás folyamatának egyik sarkalatos részletkérdése.

A XII. kerületi önkormányzati képviselői mandátumának átadásáról azt mondta:

ez abból a szempontból is jó döntés volt, hogy így két momentumos politikus van a kerületben, 

így az önkormányzatban és 2022-től remélhetően a parlamentben is lesz egy-egy képviselője a pártnak, tehát több munkát tudnak a helyiekért elvégezni. Erre azért is szükség van, mert a Fidesz Fürjes Balázst indítja 2022-ben, és nagyon kiélezett verseny várható.

Fürjes Balázs mindent meg fog tenni azért, hogy fenntartsa az emberarcú fideszes hamis mítoszát, ami itt, ebben a kerületben már nagyon régóta épül. Neki azonban van menedzsermúltja, rengeteg közbeszerzés, stadionépítés és rengeteg Mészáros-megrendelés kapcsolódik a nevéhez.

– hangsúlyozta Hajnal Miklós.

A Kutyapárt több passzivistája is úgy nyilatkozott Hajnalnak, hogy bár listán az MKKP-ra voksolnak, ám egyéniben (ha van számukra elfogadható ellenzéki aspiráns), inkább arra.

A politikusnak az fáj leginkább a diplomájának meglétét firtató sajtóhírek kapcsán, hogy hazugsággal vádolták meg. Mint mondta, az előválasztási oldalra feltöltött életrajzában egyértelművé tette, hogy felfüggesztette egyetemi tanulmányait, de azt is hozzátette, hogy épp most iratkozott be az ELTE-n a jogi képzésre.

Azért, mert közgazdászként tüntette fel magát korábban, holott csak közgazdászhallgató volt, és ezzel megsértett bárkit is, elnézést kért, bár úgy érzi, az eset túl lett ragozva. 

Ha majd tavasszal a mozgósítás lesz a cél, az előválasztás után újra erőt demonstrál az ellenzék, és az erődemonstrációnak is fog kinézni,

a Fidesz pedig felkötheti a gatyáját.

A beszélgetés további részében szóba került még

  • a következő parlament előtt álló legfontosabb megoldandó kérdések listája;
  • helyi ügyként a Normafa-körüli látványberuházások ügye;
  • a János kórház észak-budai centrumkórházzá alakításának lehetősége;
  • a főváros egészségügyi ellátása és az egészségügyi fejlesztések;
  • a kormányzati ígéretek és a vállalt támogatások visszatartásának kérdése;
  • az október 23-i nemzeti ünnep ellenzéki demonstrációja és a Békemenet.

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el.