Késsel próbálta albérlője tartozását begyűjteni

2021.11.08. 17:43

Vádat emeltek az ellen a három férfi ellen, akik közül az egyik fenyegetéssel, míg a másik kettő megfélemlítéssel akart rábírni egy családfőt tartozása megadására – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség beszámol róla, hogy egy férfi 2020 júliusában bérbe adta egy miskolci lakását két családnak, akik 2020. december elejére jókora lakbér- és közüzemidíj-tartozást halmoztak fel, ezért a tulaj felkereste őket. A tárgyalásra két férfi ismerősét is magával vitte. Csengetésükre az egyik férfi bérlő nyitott ajtót, mire a három férfi azonnal, az engedélye nélkül benyomult a lakásba oly módon, hogy az ingatlan tulajdonosa megfogta a férfi vállát, betolta a konyhába, mögötte pedig bementek a társai.

A konyhában csak a bérbeadó és a bérlő tartózkodott, a két másik férfi megállt az előszobában. A bérbeadó és a lakó között elszámolási vita alakult ki, nem jutottak megegyezésre, mivel a bérlő tagadta a tartozásokat. A tulajdonos ettől indulatos lett, ezért a konyhaszekrény fiókjából kivett egy 12 centiméter pengehosszúságú kést, és 

azzal fenyegette meg a bérlőt, hogy amennyiben egy hónap múlva nem költöznek ki a lakásból, megöli és elássa a Bükkben.

A tulajjal érkező „meggyőző társak” nem tudták, mi történt a konyhában, ám erődemonstrációként, illetve hogy a lakókat rábírják a költözésre, magával vitték a férfi a tulajdonát képező routert. A megfenyegetett férfi magánlaksértés miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a büntetlen előéletű bérbeadóval szemben felfüggesztett börtönbüntetést, míg két társával szemben, akik közül az egyik büntetlen, a másik büntetett, közérdekű munka büntetést kért a bíróságtól. 

(via Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség)