Felszámolták a céget, ami az óriáskereket működtette volna Hajdúszoboszlón

2021.11.08. 15:04

Mintegy 14 millió forinttal tartozik a hajdúszoboszlói önkormányzatnak az az ajkai cég, amelyik 2019-ben ötéves időtartamra kötött szerződést az önkormányzattal egy óriáskerék üzemeltetésére, de sem tavaly, sem idén nem teljesítette a kötelezettségeit.

A vállalat szeptember közepe óta, az önkormányzat kezdeményezésére, felszámolás alatt áll. A társaság még a két évvel korábbi áramszámláit és bérleti díjait sem rendezte – írja a HAON

A hajdúszoboszlói önkormányzat még 2018-ban kezdett keresni egy céget, amelyik vállalja egy óriáskerék telepítését és üzemeltetését. A pályázat nyertese évi 15 millió forint bérleti díj mellett vállalta, hogy 2023-ig biztosítja az óriáskereket a júniustól augusztus végéig terjedő időszakokban.

A 2019-es szezon rendben lefutott, ám 2020-ban a koronavírus-járványra hivatkozva az üzemeltető a szerződés felfüggesztését kérte, valamint azt is, hogy ne kelljen bérleti díjat fizetnie. Ehhez azonban a képviselő-testület nem járult hozzá. Annyi engedményt tettek, hogy a bérleti díjat a veszélyhelyzeti időszakra a felére csökkentették.

A város és a cég közötti tárgyalások megszakadtak, utóbbi az önkormányzat által tavaly ősszel megbízott ügyvéd fizetési felszólítására sem reagált. A bíróság 2021 áprilisában 13,3 millió forint megfizetésére kötelezte a céget, majd mivel ennek sem volt foganatja, szeptemberben elindult a felszámolás végrehajtása.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

33 perce

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

4 órája

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Címlapon
A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?

A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?

Heti hét nap is kevés néha a sikerhez.

53 perce

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

tegnap, 21:01

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Címlapon
Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült

Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült

A magyar nóta fejedelme 44 évet élt.

4 órája

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42

  • Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.

4 órája