Elárulta a Magyar Posta, meddig érdemes feladni a karácsonyi csomagokat
Az ügyfelek legkésőbb december 20-ig adják fel a karácsonyra szánt csomagokat, mivel csak így lehet biztonsággal garantálni, hogy meg is érkezzen a címzettekhez – mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az Inforádiónak.
Felidézte: a nagyobb webshopok már november második felében megkezdik akcióikat, ebben pedig decemberig nincs is megállás. Így kijelenthető, hogy az egész évet tekintve ez a legsűrűbb időszak.
Panulin Ildikó elmondta: a posta december közepén számít a legtöbb csomagra, kalkulálva azzal, hogy az idei évben is rekordot fognak dönteni. Hozzátette: ezen időszak alatt a létszámot is megemelik, a logisztika területén pedig kölcsönzött munkaerőt alkalmaznak.
Mint fogalmazott, több postásnál is lesz majd bankkártyás fizetésre alkalmas POS-terminál.