Szigorítanak az iskolák a járvány miatt, de egyelőre csak elvétve

GettyImages-1223056703
2021.11.15. 06:38
Egyes iskolákban az órák alatt is kötelező, míg máshol a szünetekben sem muszáj felvenni a maszkot. Több helyen a szalagavatót megtartják, az egyéb rendezvényeket ugyanakkor elhalasztják. Az átoltottság a legtöbb helyen magas, az Emmi által közölt járványügyi adatok pedig egyelőre nem drámaiak, az iskolák 1 százalékában kellett intézkedni a vírus miatt. Körképünkből ennek ellenére az látszik, hogy az iskolák több helyen szigorú óvintézkedéseket vezettek be.

Jelenleg az óvodai csoportok kevesebb mint 2, az iskolai osztályok nagyjából 1 százalékát érintik tanügyi intézkedések – közölte az Indexszel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Bár ez az arány nagyon alacsony, az elmúlt hetekben több szakember és intézmény jelezte, hogy a gyerekek körében is egyre több a fertőzött.

A budapesti Szent Angéla Ferenczes Általános Iskola és Gimnáziumban például közvetlenül az őszi szünet után rögtön megérezték a negyedik hullám felfutását.

A tanév eddig összességében rendben zajlott, ám ahogy országosan, úgy az iskolában is több lett a fertőzött az utóbbi egy hétben, így intézkednünk kellett

– mondta lapunknak Szalai Gábor intézményvezető. Mint kiderült, ebben az iskolában a vírus öt osztályban is megjelent. Az eljárásrend szerint ilyen esetben csak azokat a diákokat kell hazaküldeni, akik még nem kaptak oltást. Mivel 12 év alatt még nem engedélyezték a vakcina felvételét, az alsóbb évfolyamokról három osztályt kompletten hazaküldtek, ott mindenki digitális oktatásban folytatja a következő napokban. Ezzel szemben a felsőbb évfolyamokon – ahol a többség már felvette a vakcinát – csak azok kerültek karanténba, akik még nem védettek.

Arra törekszünk, hogy a diákok ne keveredjenek, az osztályok együtt, egy helyen legyenek. A közös terekben, így például a folyosókon, illemhelyeken kötelező a maszkviselés, az órán pedig fakultatív. Szerencsére az átoltottság magas, körülbelül 80-90 százalékos. Ennek ellenére sajnos a gyerekek mellett két pedagógus is megbetegedett

– tette hozzá Szalai Gábor.

Ezzel szemben a szintén budapesti, Szent János Apostol Katolikus Iskola és Óvodában az őszi szünet és a járványhelyzet romlása eddig nem okozott különösebb változást. Az igazgatótól megtudtuk, hogy ebben a tanévben csupán egy alkalommal kellett egy fél osztályt hazaküldeni. Az átoltottság itt is magas, a hatodik, hetedik, nyolcadik évfolyamon a diákok 80 százaléka kapott már oltást, a 70 dolgozó közül pedig csupán hárman nem vették fel vakcinát.

Kapcsolódó
Fakultatív maszkviselés, reménykedő tanárok – becsöngettek az iskolákban

Fakultatív maszkviselés, reménykedő tanárok – becsöngettek az iskolákban

A kézfertőtlenítés továbbra is fontos, de a testhőmérsékletet már nem mérik.

„Nincs központi utasítás, így számos kérdésben saját hatáskörben dönthetünk. A közös terekben kötelező a maszkviselés, a tanteremben pedig az órát tartó pedagógus határozza meg, hogy azt viselni kell-e. A kicsiknél ezt természetesen kevésbé szorgalmazzák, de van olyan tanár, aki a nagyobbaktól elvárja” – mondta Käfer György igazgató.

Vidéken is eltérő szabályokat alkalmaznak

Összességében azt látjuk, hogy a középiskolákban jobb a helyzet, ott ugyanis a diákok egy jelentős százaléka védett

– erről már Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt lapunknak.

A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója kiemelte, hogy náluk a gyerekek háromnegyede be van oltva, és bár az elmúlt időszakban sok volt a hiányzó, az nem a koronavírusnak, hanem az egyéb őszi légúti megbetegedéseknek köszönhető.

„A kötelező maszkviselést mi egyelőre nem vezettük be, de ettől függetlenül sokan felveszik” – tette hozzá Horváth Péter.

Dr. Harnos István, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium igazgatója az Indexnek elmondta: bár a járványhelyzet országszerte romlik, náluk egyelőre nem ütötte fel a fejét a vírus számottevően.

„Mindez talán annak köszönhető, hogy a diákok és a pedagógusok közül is sokan be vannak oltva, valamint több szabályt is bevezettünk védekezésképpen. A közösségi terekben kötelező a maszkviselés, vagyis az osztálytermeket leszámítva azt mindenütt hordani kell. A diákok ezt szerencsére jól fogadták, sőt, néhányan közülük önszántukból az órák alatt is viselik” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy emellett belépéskor testhőmérsékletet mérnek, a nyolcadikosok számára meghirdetett nyílt napot pedig elhalasztják.

Még ha kicsit rendhagyóan is, de ez a tanév eddig rendben zajlik, a diákok is örülnek a jelenléti oktatásnak. A digitális oktatásra ettől függetlenül fel vagyunk készülve, ha bevezetik, akkor tudomásul vesszük, és aszerint cselekszünk

– jegyezte meg az intézményvezető.

A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója, Aranyi Imre egyelőre nem vezetett be szigorú járványügyi intézkedéseket, így a maszkviselés sem kötelező, csupán ajánlott. Az igazgató bízik abban, hogy a diákok megértették a helyzet súlyosságát, és önszántukból is figyelnek a távolságtartásra, a kézfertőtlenítésre, hiszen ezek az óvintézkedések már egyébként is a mindennapjaink részét képezik.

„Nálunk is magas az átoltottság, osztályonként körülbelül 3-4 fő nem élt a lehetőséggel, a pedagógusoknak pedig a 99 százaléka felvette a vakcinát. Egyelőre egy emberről tudok, aki megbetegedett, de ez is az őszi szünet ideje alatt történt, így nem adta át a többieknek a fertőzést. Tapasztalataink szerint a diákokra egyébként jó hatással van a közösség, szeretnek iskolába járni. A digitális oktatás elsőre jó bulinak tűnt, de összességében sokkal hatékonyabb az osztálytermi tanulás” – mondta Aranyi Imre. Az igazgató beszélt arról is, hogy a szalagavatót már októberben megtartották, a rendezvényre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező diákok és szülők léphettek be.

Kapcsolódó
Emmi: megtarthatók a szalagavatók, de a szülőknek védettségi igazolvány kell a részvételhez

Emmi: megtarthatók a szalagavatók, de a szülőknek védettségi igazolvány kell a részvételhez

A diákok és a tanárok korlátozások nélkül vehetnek részt az eseményen.

(Borítókép: Christian Ender / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09