Látom, hogy elgurult a gyógyszer, tisztelt képviselő úr – ma is volt Országgyűlés
A hétfői parlamenti ülés leghevesebb szóváltását az azonnali kérdések órájában Harangozó Tamás felszólalása hozta. A szocialista politikus idézte Ruszin-Szendi Romulusznak, a Magyar Honvédség parancsnokának szavait, aki arról beszélt, hogy „példát kell mutatni, ez a honvédség már nem a Néphadsereg, amikor kihízott részeges tisztek vezetik alkoholos befolyásoltság alatt a sorkatonákat. Ez egy profi haderő, és úgy is kell viselkednünk minden körülmények között.”
A szocialista képviselő arra volt kíváncsi, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetése egyetért-e ezzel „az általánosító és lealacsonyító” megjegyzéssel.
Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára válaszában kifejtette, hogy a Fidesz–KDNP tiszteli és megbecsüli a honvédeket, fejleszti a honvédséget, és a megvalósításhoz kellenek az olyan legmagasabb szintű katonai vezetők, akik alárendeltjeiknek példát mutatva a végsőkig hűek hazájukhoz, mindennap teljesítik tiszti esküjüket. Ruszin-Szendi Romuluszt is ilyen embernek ismeri, ezért támogatta a kinevezését, és kiáll mellette egy ilyen „nemtelen és aljas” támadással szemben. Az államtitkár úgy látja, hogy az ellenzéki képviselő a teljes honvédségi állományt támadta ezzel.
Államtitkár úr, észnél van? Vagy észnél volt, aki ezt a dzsuvát leírta magának? A magyar honvédség parancsnoka ezt mondta, nem én, ő
– reflektált Harangozó Tamás, tisztázva: az a kérdés, hogy a minisztérium egyetért-e a parancsnok kijelentésével.
A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy az ő nagyapja egész életében honvédként szolgált, „ezek az emberek semmiről nem tehetnek, amit a politika csinál, esküt tesznek az életük árán is a haza védelmére, erre idejön ez a csávó, és azt mondja, hogy részeges tisztek”. Harangozó szerint ezzel sok embert megsértettek.
Látom, hogy elgurult a gyógyszer, tisztelt képviselő úr
– kapta vissza a szót Németh Szilárd.
Az államtitkár úgy gondolja, hogy a szocialista politikus nem értette a parancsnok szavait, mert azok arról szóltak, hogy ez egy más szellemű honvédség, ami azt tűzte ki célul, hogy a térség legütőképesebb hadserege lesz a hazájukhoz hű tisztek szolgálatában.
(Borítókép: Harangozó Tamás 2021. november 15-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)