Öt év börtönre enyhítették az SZFE-maszk miatt késelő férfi büntetését

2021.11.18. 16:00
Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki késsel megszúrta egy nő arcát a maszkján látható felirat miatt Csepelen egy autóbuszon.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon hatról öt év börtönre enyhítette büntetését. Az ügyészség a férfit közösség tagja elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés kísérletének bűntettével vádolta, írta a távirati iroda.

Az ítélet szerint a sértett februárban egy autóbuszon utazott egy olyan, szájat és orrot takaró maszkban, amelyen jól láthatóan egy „tiltakozást képviselő mozgalomhoz tartozást jelképező felirat” volt olvasható. A vádlott felfigyelt a maszkon látható szövegre, a felirat miatt feldühödött és kötekedni kezdett a sértettel, szidalmazta és fenyegette, majd megszúrta az arcán, és elmenekült.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság első fokon hat év börtönre ítélte a vádlottat. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, helyesen értékelte a bizonyítékokat, és indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett.

A kiszabott büntetés enyhítését azzal indokolta, hogy a két vádbeli bűncselekmény motivációja azonos volt, és a súlyos testi sértés bűntette kísérleti szakban maradt.

(MTI)