Merkely Béla elmondta, melyik a legjobb oltás

2021.11.21. 18:34

A november 22. és november 28. között meghirdetett, országos oltási akcióhét alatt a Semmelweis Egyetem négy oltópontja jelentősen megemelt kapacitással működik majd – olvasható a Semmelweis Egyetem szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Szputnyik V kivételével minden oltóanyag rendelkezésre áll. A legjobb oltás az, amely a vállunkban van

– mondta Merkely Béla, az egyetem rektora.

Varga Péter, az Ellátásszervezési Igazgatóság igazgatója tájékoztatott, hogy szerdától vasárnapig még egy további helyszínt is kinyitnak erre az időszakra annak érdekében, hogy a harmadik oltás iránti megemelkedett lakossági igényt ki tudják elégíteni – olvasható az egyetem oldalán.

A kormány hétfőtől vasárnapig tartó oltási akcióhetet tervez jövő hétre. A kórházi oltópontokon reggel hét és este hét óra között bárki felveheti a koronavírus elleni védőoltást. A tájékoztatás szerint az akcióban 101 megyei és városi kórház vesz részt. Az, hogy ki vehet részt az oltási akcióhéten, és milyen dokumentumok szükségesek az oltás felvételéhez, összefoglaló cikkünkből kiderül.

Kapcsolódó
Minden, amit az oltási akcióhétről tudni kell

Minden, amit az oltási akcióhétről tudni kell

Hétfőtől előzetes időpontfoglalás nélkül is felvehető a vakcina 101 kórházban.

Mint arról az Index is beszámolt, az egyre romló járványhelyzet miatt a magyar kormány további szigorításokat jelentett be csütörtökön. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón részletezte, hogy 

  • szombattól zárt térben újra kötelező a maszkhasználat – így a bevásárlóközpontokban, boltokban, színházakban. A szolgáltatások esetén ott kötelező a maszkviselés, ahol az üzlethelyiségben öt főnél többen tartózkodnak. A sportolás céljára szolgáló helyiségek kivételt jelentenek. Az iskolai maszkviselésről az igazgatóknak kell dönteniük.
  • Az ötszáz fősnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.
  • Az egészségügyben a harmadik oltás felvételét is kötelezővé teszik.

Az erről szóló kormányrendelet egy nappal később jelent meg a Magyar Közlönyben. Az új szabályok szombattól életbe léptek, azonban hétfő az első hétköznap, amikor ezekre már nagyon oda kell figyelni. A járványügyi szigorítás részleteiről itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Hétfőtől teljesen megváltoznak a hétköznapok Magyarországon

Hétfőtől teljesen megváltoznak a hétköznapok Magyarországon

Hová, kinek és mikor kell maszk? Az Index segít eligazodni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.

26 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán

Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán

Bíróságra viszik az ügyet.

21 perce

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

2 órája

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

2 órája

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

4 órája

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

2 órája