Megvan a Momentum új elnöke
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
A Momentum Mozgalom a mai napon megtartotta elnökségi tisztújító küldöttgyűlését. A küldöttek döntésének értelmében a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz. Donáth Anna 2016 óta a Momentum oszlopos tagja, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt európai parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le
– olvasható a Momentum Mozgalom szerkesztőségünknek küldött levelében.
Fekete-Győr András a párt döntését követően Facebook-oldalán azt írta, őszintén hiszi, hogy az ellenzék és az ország megváltoztatásának a momentumosok a motorjai.
Elnökként az én feladatom volt, hogy szövetségeseinkkel közösen váljunk kormányváltó erővé. Anna és persze a teljes közösségünk feladata pedig az lesz, hogy végre is hajtsuk a kormányváltást, valódi kormányzó erővé téve az új politikai generációt. Hatalmas gratuláció Donáth Annának és persze a másik két jelöltnek, Orosz Annanak és Hollai Gábornak is
– fogalmazott a Momentum Mozgalom volt elnöke.
A párt új elnöke is megosztott egy bejegyzést, amelyben megköszöni a támogatást, és ő is leírja, hogy öt éve aktív tagja a Momentumnak, öt éve élete meghatározó részévé vált a közösség.
Mostantól a kormányváltásig pedig elnökként szolgálhatom tovább a mozgalmat, és küzdhetek az igazságosabb, emberségesebb és zöldebb Magyarországért! A következő fél évben sok munka vár ránk, hiszen erős, az emberek érdekei mellett határozottan kiálló, és szerethető Momentum nélkül nincs kormányváltás. Amire égető szükség van, hiszen az ország nem engedhet meg magának újabb négy év fideszes kormányzást. A következő választás ugyanis sorsdöntő. Nem hagyhatjuk cserben Magyarországot, hiszen ez a mi hazánk is
– írta Donáth Anna, akinek Karácsony Gergely főpolgármester is gratulált ezen Facebook-bejegyzés alatt egy kommentben.
Már a választásra készülnek
Október elején mondott le Fekete-Győr András a Momentum elnöki pozíciójáról, miután a párt küldöttgyűlése úgy döntött: új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába.
Fekete-Győr András lemondott a Momentum elnöki posztjáról
A pártelnököt leszavazta a küldöttgyűlés, miután az előválasztás első fordulójában utolsó helyen végzett.
A miniszterelnöki-jelölti előválasztás első fordulójában Fekete-Győr András 3,4 százalékot szerzett, így utolsó helyen végzett. A Momentum elnöke maga kezdeményezte, hogy a párttagságot képviselő küldöttség döntse el, vele szeretnének-e belevágni a választási kampányba, vagy valaki mással.
Az én eredményem nagyon pocsék, egyértelmű kudarc a miniszterelnök-jelölti eredmény. (…) A választók azt a világos visszajelzést adták nekem személyesen, hogy András, neked még tanulnod kell
– fogalmazott az előválasztás első fordulója után a Partizánnak. Fekete-Győr András a küldöttgyűlés döntését követően azonnali hatállyal beadta a lemondását.
Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb, parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az Országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető. Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést, és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról
– közölte akkor a párt.
A Momentum vezetését ügyvivői minőségben Orosz Anna, a párt alelnöke, illetve az elnökség vette át a tisztújításig.
Fekete-Győr András: Mondtam hülyeségeket, csináltam bakikat
Orosz Anna ügyvezető elnök lesz, a sajtónak elmondta, hogy elindul-e a Momentum tisztújításán.
Még októberben arról tájékoztatott a párt, hogy az ellenzék közös listáján szereplő momentumosok közül Fekete-Győr András lesz listavezetőként az első helyen. Közölték: a miniszterelnök-jelölti előválasztás eredményéért Fekete-Győr András vállalta a politikai felelősséget, lemondott, de „a Momentum iránti elkötelezettsége és a pártért tett munkája megkérdőjelezhetetlen”, ezért döntött listavezetése mellett a párt küldöttgyűlése.
Október 22-én Orosz Anna a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Momentum novemberi tisztújításán elindul a pártelnöki tisztségért.
A Momentum a politikai közösségem. Úgy érzem, itt az idő, hogy mostantól elnökként szolgáljam a változást a Momentum értékei és céljai mentén
– írta ki az ellenzéki politikus a közösségi oldalára.
Néhány nappal később az is kiderült, hogy Donáth Anna európai parlamenti képviselő is ringbe száll az elnöki székért. Facebook-oldalán kifejtette, hogy egy progresszív, zöld, szociálisan érzékeny politikát szeretne képviselni a Momentum élén.
Orosz Anna a HVG-nek adott interjújában azt mondta, jóban vannak Donáth Annával, és nem gondolnak egymással szöges ellentétben álló dolgokat. Ugyanakkor Orosz Anna szerint a Momentum európai parlamenti képviselője markánsan balos víziót fogalmazott meg a tisztújításra, míg ő inkább úgy látja, most nincs itt az ideje az ideológiai újratervezésnek. „Az ellenzéknek és a Momentumnak erőt kell mutatnia” – tette hozzá az ellenzéki politikus.
Orosz Anna és Donáth Anna mellett Hollai Gábor XVI. kerületi önkormányzati képviselő is megmérette magát a Momentum tisztújításán.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14