A közmédia vezérigazgatója: egyszer próbálták politikailag befolyásolni a működést, akkor is az ellenzék

2021.11.23. 18:54 Módosítva: 2021.11.23. 20:22

Irene Khan, az ENSZ szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának védelmével foglalkozó különleges jelentéstevője a magyar közmédia vezérigazgatóival, Dobossal valamint Papp Dániellel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával találkozott.

Khan számos dologról érdeklődött a két vezetőtől, egyebek mellett arról is, hogy valaha  is megpróbálta-e a politika befolyásolni a közmédia működését. Dobos erre csak egy példát hozott fel:

amikor 2018 decemberében a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején ellenzéki politikusok a követeléseiket akarták beolvasni az állami tévében.

Dobos mindezt úgy kommentálta, hogy a történet szégyen volt a magyar demokrácia történetében.

Az ENSZ delegáltja arra is kiváncsi volt, miként készül a közmédia a választásokra. Erre mintegy megnyugtatásul elhangzott, hogy a hagyományoknak megfelelően létrehozzák a közmédia választási irodáját.

A testület javaslatokat fogalmaz meg, és a kódex irányelveit szem előtt tartva figyeli a hírműsorokat, valamint segíti a politikai reklámokat, kapcsolatot tart a választási irodával, a Nemzeti Választási Bizottsággal és a pártok sajtósaival

– részletezte Dobos Menyhért. 

A közmédia vezérigazgatója hangsúlyozta azt is az egyeztetésen, hogy 

az álhírek korában a közmédiánál nagyon szigorúan odafigyelnek arra, hogy a hírek hitelességét több forrásból is ellenőrizzék.

Papp Dániellel együtt hangsúlyozták azt is, hogy komoly kontrollmechanizmus működik a közmédiában, amit elsősorban a törvényi szabályozás garantál, hiszen a kuratóriumot a parlament választja paritásos alapon, vagyis ellenzéki képviselők is tagjai a testületnek.

Egyébként éppen áll a bál az MTI-ben, ugyanis a távirati irodát az ernyője alatt tudó közmédia, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. – amelynek ugyebár Dobos Menyhért a vezérigazgatója – átszervezésre hivatkozva elbocsátotta két munkavállalóját, egyikük a széles körben óriási teherbírással bíró, kiváló szakembernek tartott Pietsch Judit külpolitikai vezető szerkesztő. Csakhogy a közmédia korábban fogadkozott, hogy az átszervezéssel nem válnak meg senkitől. A történtek miatt három másik munkatárs azonnal felmondott, többen pedig ezt fontolgatják. 

(24.hu)