Halálbüntetés-párti volt az 1-es számú ügyvédi igazolvány birtokosa

Bárándy György 1919. szeptember 23-án született Törökszentmiklóson. A család a település határában lévő 500 holdas birtokon gazdálkodott. Dédapja és nagyapja orvosok voltak, édesapja gazdálkodó, aki a kor elvárásainak megfelelően jogot is tanult. Elemi iskoláit magántanulóként végezte, majd a gödöllői Premontrei Gimnáziumban tanult. Mivel nem bírta a vér látványát, el kellett vetnie az orvosi pályát. Jogi tanulmányait 1937-ben kezdte az egri Érseki Jogakadémián, de szigorlatait a Kolozsvári Egyetemen tette le 1941-ben. A világháború után szülővárosában, majd a fővárosban dolgozott. 1948-ban lett ügyvéd. De aztán 1951-ben az ÁVH letartóztatta, és Kistarcsára internálta. Azért tartóztatták le, mert emigrált, azaz rövid ideig Salzburgban élt, de édesanyjára és nagyanyjára hivatkozva megzsarolták, emiatt hazatért. 1953-ban szabadult. Önéletrajza szerint az ügyvédség helyett csak segédmunkási állást vállalhatott, három évig krumplit zsákolt a Nagycsarnokban. 1956. október 13-án vették vissza az ügyvédi kamarába.

A zuglói nyilasper

Számtalan, nagy port felvert büntetőügyben szerepelt védőként. Ezek közül is kiemelkedett a zuglói nyilasper, amelyet 1967. január 19. és június 28. között tartottak a Fővárosi Bíróságon. Bárándy – kirendelt védőként – a per elsőrendű vádlottját, Kröszl Vilmost, a XIV. kerületi nyilasház vezetőjét védte.

Azt hiszem, ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem. Ötszázhatvan ártatlan ember meggyilkolásában vett részt, kizárólag zsidó mivoltuk miatt

– állította évtizedekkel később is. Az 1956-ban kompromittált Kröszl aktáinak átvizsgálásakor figyeltek fel annak nyilas múltjára, és ekkor kezdték a nyomozást a zuglói pártszolgálatosok ellen. Huszonkét évvel a történtek után antifasiszta kirakatpert rendeztek, amelynek végén az első három vádlottat halálra ítélték, a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. P. Gál Judit Halálosztók című könyvében így jellemezte ügyfelét: „Kröszl egy piszkos állat, egy szörnyeteg volt.” Szerinte

Védőbeszédében, amelyet ő maga is élete egyik legjobbjának tartott, elsősorban az időmúlásra és a lelkiismeret-furdalásra hivatkozott:

Ebben az ügyben a cselekmény elkövetése óta több mint húsz év telt el. Ennyi idő alkalmas az egyén megnevelésére, javulására, tehát nem indokolt vele szemben a legsúlyosabb büntetés kiszabása... Kérem, sok idő telt el, és nem tudok abban hinni, hogy ez idő alatt a vádlottak, így védencem, Kröszl Vilmos is, ne döbbentek volna rá arra, hogy mi történt... Mit tettek. Lehetetlen, hogy a több mint két évtized alatt ne lett volna lelkifurdalásuk. Ezek az emberek eddig félelemben, rettegésben éltek. Ez a félelem, a lelkiismeret-furdalás büntetés volt, amit az ítélet kiszabásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Utóbb bevallotta, hogy úgy adta be a legjobb tudása szerint megírt kegyelmi kérvényt, hogy közben azért imádkozott, ez az ember ne kapjon kegyelmet...

A vádlott nadrágja

Közreműködött a Globex-ügyben is, amely a korai magyar kapitalizmus egyik tipikus története volt: az elkövetők aránytalanul magas hozam ígéretével sok kisbefektetőt csaptak be. A cég két vezetőjét, Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót 1999-ben Németországban fogták el.

Bárándy a perben a Soproni Önkormányzat könyvvizsgálóját védte, és sikeresen érvelt amellett, hogy a hanyag kezeléssel megvádolt könyvvizsgáló maradéktalanul eleget tett kötelezettségeinek, így nem követett el bűncselekményt.

Híres pere volt a Soproni Ágnes színésznő elleni gyilkossági ügy is, amelyben az áldozat fiát, Petróczi Andrást védte. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Lázár Zsoltot tettesként és Petróczi Andrást felbujtóként. A két fiú a gyilkosság napján, 2000. március 9-én kivárta, hogy az áldozat elaludjon, ezt követően Lázár egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta a színésznőt. Holttestét Lázár feldarabolta, majd az áldozat fia segítségével becsomagolta. A testrészeket a Solymár környéki erdőbe vitték, ahol elásták.

Petróczi András bűnsegéd volt olyan értelemben, hogy közösen kiötlöttek valamit, de azért nem vett részt tevőlegesen a gyilkosságban, mert csak dobálózott a gondolattal, ugyanakkor nem volt komoly szándék benne az anyja megölésére. Az egyetlen védői lehetőségem az volt, hogy kimutassam, ő nem felbujtó, hanem bűnsegéd volt. Mert tettestárs nem lehet, az akkor lett volna, ha ténylegesen együtt követik el a gyilkosságot

– engedett betekintést a védői taktikájába.

Legemlékezetesebb ügyének a karácsondi kettős rablógyilkosságot tartotta. Az 1968. október 13-ától 1974. október 7-éig tartó büntetőeljárásban, amelyben az elsőrendű vádlott védője volt, a feltételezett tettest háromszor is halálra ítélték, negyedszerre viszont felmentették.

A rablógyilkosság helyszínén a rendőrség nyomszakértői az egyik ablak üvegéről rögzített nyomot előbb kesztyű nyomának vélték, később viszont már kategorikusan állították, hogy az az elsőrendű vádlott homloknyoma. Majd utóbb ugyanerről azt mondták, hogy a másik vádlott homlokának lenyomata. A helybeli rendőrorvosi szakértők azt sem vették észre, hogy az egyik sértettet két különböző méretű baltával ütötték agyon. Az ügyben azonban a döntő fordulatot a védőügyvéd ötlete hozta el:

A legfőbb bizonyíték egy feltűnő színű, vérfoltos nadrág volt. A tanúk állították, hogy abban látták a vádlottat. Az utolsó, negyedik alkalommal eszembe jutott, ami addig senkinek, hogy próbálja fel a nadrágot. A börtönben jó húsz kilót fogyott férfinak a térdéig sem ment fel a nadrág. Így negyedszerre felmentették.

A bűnözés elleni harc háború

Mindig is a halálbüntetés pártján állt. Szerinte ugyanis a halálbüntetés különösen elrettentő, így visszatartó hatású, a tévedés lehetősége ugyanakkor aránylag kicsi. A halálbüntetés hiánya viszont önbíráskodáshoz vezethet. Azzal is érvelt, hogy

Állítása szerint a modern társadalomban a bűnözés elleni harc háborúként is felfogható, így a halálraítéltek áldozatok a bűnözői oldalon.

A halálbüntetés ellenzői elsősorban az elméleti jogászok közül kerülnek ki, akiknek elméletileg száz százalékig igazuk van. Mi viszont, akik többnyire gyakorlati jogászok vagyunk, elsősorban gyakorlati szempontokat tartunk szem előtt.

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést olyan büntetésnek tartotta, amely szükségszerű a halálbüntetés eltörlése után. Ameddig a társadalmi viszonyok gyökeresen meg nem változnak, addig meg kell tartani az ilyen súlyos büntetési fajtákat. Szerinte ugyanis vannak, akik nem ismernek lehetetlent, és tisztában vannak azzal, hogy semmit nem veszíthetnek. Ők olykor olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, amelyekkel szemben a törvénytisztelő társadalom szinte képtelen védekezni.

Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezeket az embereket, akiket a bűnözők többsége által is megvetett cselekményekért ítéltek el, az adófizetők pénzén életük végéig jobb körülmények között kell eltartani a társadalomnak, mint amilyen körülmények között a hajléktalanok vagy a kis keresetű családok élnek.

Amikor a 90. születésnapján megkérdezték tőle, hogy mi nehezebb: vitorlással megkerülni a Földet, vagy megélni kilencven évet, azt válaszolta, hogy megélni a kilencven évet, mert még egyszer ennyit nem élhet, viszont vitorlázni még van ideje. Élete végéig aktív maradt, túl a kilencedik ikszen is gyakran feltűnt jellegzetes, kissé hajlott alakja a Markó utcában – elmaradhatatlan csokornyakkendőjével.

Az 1-es számú ügyvédi igazolvány birtokosa 95 éves korában, 2014. november 27-én hunyt el. Az ügyvédi hivatást fia, Péter és unokája, Gergely viszi tovább.

(Borítókép: Bárándy György 2014-ben. Fotó: Bődey János / Index)