Horthy Miklós hajója emelkedhetett ki a Tisza-tóból
Egy százéves, elsüllyedt hajó roncsa látszódik ki a Tisza-tó vizéből – írja az I love Tisza-tó.
A Tisza-tó alacsony vízállásának köszönhetően egy elsüllyedt hajóroncs emelkedik ki a vízből. Egyesek szerint Horthy Miklós kormányzó hajója lehetett.
A hajót 1934-ben építették a komáromi Skoda gyárban. Kezdetben a Dunát, 1938-tól a hazai vizeket járta, miután megvásárolta a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. Ezután Megyer névre keresztelték át, később kapta a Délibáb nevet.
Munkája akadt bőven: aknákat szedett fel a Dunán, aztán a Tiszára hozták át, ahol 1944-ben elsüllyedt. Kiemelték, és egy évvel később a Balatont, utána a Dunát járta. Útja végén magántulajdonba került a Tisza-tóra, ahol 1984-ben ismét elsüllyedt.