
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szeptemberben hat hónapról kilenc hónapra módosította a Pfizer vakcinájának lejárati idejét – közölte az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYÉI) az MTI-vel hétfőn.
Azt írták, az EMA döntése minden európai országban érvényes rendelkezés, amelyet az OGYÉI is átvezetett, és a Pfizer is már e szerint címkézi új gyártású vakcináit.
A Pfizer vakcinája a hatósági előírásoknak megfelelően, a kilenc hónapos határidő lejártáig biztonságosan alkalmazható
– tette hozzá az intézet.
Mint arról az Index beszámolt, lassan egy évvel ezelőtt a Pfizer oltása lett az első lehetőség a koronavírus elleni igazán hatékony védekezésre. Az oltások tavaly decemberben kezdődtek meg, Nagy-Britanniát minimális lemaradással követve hazánkban is beadták az első dózisokat.
Az Ennyit tud a Pfizer-oltás – egy év távlatából című cikkünkben arról is írtunk, hogy noha kezdetben úgy gondoltuk, hogy a legtöbb vakcinához hasonlóan ebből is elegendő lesz összesen két adag, ez mostanra némileg módosult. Jelenlegi tudásunk szerint bizonyos esetekben indokolt lehet a harmadik dózis beadása is; ez nem feltétlenül a vakcina rovására írható, inkább annak tudható be, hogy a világjárvány, illetve a vírus természete miatt a kórokozó rendkívül gyorsan változik.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a néhány napja érkezett hír, hogy a koronavírus egy újabb, omikron-varinásra keresztelt mutánsa jelent meg Dél-Afrikában, ami a hétvégén számos európai országban, így Ausztriában, Csehországban, Hollandiában valamint Németországban és Olaszországban is felbukkant.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak nevezte a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst; meglátásuk szerint ennél a variánsnál fokozottan fennáll az újrafertőződés kockázata az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.
Az omikron felfedezése óta a világ több állama is korlátozza a beutazást a dél-afrikai régió különböző országaiból. A légi közlekedés korlátozásához Magyarország is csatlakozott , az erről szóló kormányrendelet szombat délután jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap azt közölte, hogy idehaza még nem bukkant fel a szupermutáns. Jakab Ferenc virológus szerint azonban száz százalék, hogy Magyarországon is megjelenik, de ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést fog okozni.
(Borítókép: Justin Tallis – Pool / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
2 órája
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
4 órája
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
5 órája
6 órája
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
tegnap, 22:04
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
Megszólaltak a bank vezetői.
1 órája
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
18 perce
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01