Egyre több a kamugyógyszertár az interneten
Tucatszám bukkannak fel a hamis készítmények és a megbízhatatlan webáruházak , a pandémia óta pedig az ilyen átverések valósággal elárasztották az internetet.
Az ilyen áruházak célja, hogy gyorsan adjanak el nagy mennyiségű terméket, különböző akciókat hirdetve, aztán hamar meg is szűnnek. A termékeket jellemzően nem lehet visszaküldeni, és reklamálni sem tudunk, az ügyfélszolgálat elérhetetlenné válik
– mondta Szoboszlai-Szabóné Dr. Varga Gabriella, a Prevenció Patika gyógyszertár vezetője.
A szakértő szerint ebben a kategóriában a legelterjedtebbek a fogyókúrás termékek, amelyek gyors és nagy mértékű fogyással kecsegtetnek. Gyakran 50 százalékos, netán még nagyobb kedvezménnyel árusítják őket. Ilyenkor általában fotókat is kitesznek a weboldalakra, amelyekhez nem létező fogyókúra-történeteket találnak ki, így próbálva meggyőzni a vásárlókat.
Legalább ilyen gyakori, hogy potencianövelőkkel találkozunk, amelyeket bevizsgálva már nem egy esetben kiderült: valamilyen gyógyszerszármazékot tartalmaznak, ez teszi őket valamelyest hatékonnyá, ugyanakkor egészségkárosítóvá is. Más készítményeket fájdalomcsillapítóként árusítanak, bár nem is tartalmaznak erre alkalmas hatóanyagot.
Az ilyen webáruházaknál nézzük meg alaposan, hogy milyen cég áll mögöttük, kihez lehet fordulni probléma esetén. Ha egy kapcsolati űrlapon például Florida szerepel, ár-érték arányban nem fogja megérni visszaküldeni a terméket, és ezzel számolnak is. Ha orosz, ukrán, például .ru vagy .ua végződésű honlappal van dolgunk, akkor a külföldi szerverek miatt nem deríthető ki az sem, ki működteti az oldalt
– figyelmeztetett a szakértő, aki szerint érdemes felkeresni a hitelesített internetes patikákat, ahol szakértők segítségét is lehet kérni a vásárlásnál. Ezeket a hivatalos online gyógyszertárakat onnan ismerjük fel, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet ( OGYÉI ) által elismert oldalak logója szerepel rajtuk. Merthogy megjelentek olyan webáruházak is, amelyek a vásárlót megvezetve, egy hangzatos névvel szeretnének patikának tűnni, holott valójában közük nincs hozzá.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug
A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.
11 perce
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56