![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
Kocsis-Cake Olivio, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján az MTI szerint kiemelte: Völner Pál csak a miniszterhelyettesi és az államtitkári posztjáról mondott le, a képviselői mandátumáról azonban nem. Arra is kitért, hogy amíg nem függesztik fel a képviselő mentelmi jogát, addig nem indulhat ellene büntetőeljárás.
Ha ezen a héten nem ül össze a bizottság, akkor a jövő héten a parlament plenáris ülése nem dönthet a felfüggesztésről, a karácsonyi szünet miatt pedig több hónapot is csúszhat a döntés
– hívta fel a figyelmet Kocsis-Cake Olivio.
A párbeszédes politikus szerint vizsgálni kell Völner Pál felettesének, Varga Juditnak a felelősségét is, mert az igazságügyi miniszter „nagyon megbízott” a lemondott államtitkárban.
Kocsis-Cake Olivio hangsúlyozta: az esetet a büntetőeljárásban fel kell tárni Völner Páltól Varga Juditon át „egészen a miniszterelnökig, hiszen ő is érintett, ő is tudhatott már erről az ügyről régóta”.
Az ATV Start című műsorában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke arról beszélt, remélik, hogy nem csak az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, hanem egy teljes parlamenti vizsgálóbizottság is elindulhat a Völner-ügyben.
Az atv.hu beszámolója szerint Z. Kárpát Dániel azt is mondta, ennek van egy politikai vetülete, amit vizsgálni kell, például Varga Judit igazságügyi miniszter felelősségét a beosztottja ügyében.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke is megerősítette, hogy szükséges lenne egy vizsgálóbizottság, de az ellenzéki politikus úgy véli, meglepő lenne, ha ehhez a kormánytöbbség hozzájárulna.
Polt Péter indítványozta Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.
A Legfőbb Ügyészség kedden közölte, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte egy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként.
Völner Pál jogi képviselője még aznap közölte, hogy a politikus lemond államtitkári tisztségéről. A közleményben azt is írták: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”.
Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés miatt kérte az államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését.
A gyanú szerint Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott, a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.
Kedden az ellenzék közös sajtótájékoztatót tartott: Varga Judit igazságügyi miniszter felelősségére hívták fel a figyelmet Völner Pál ügyében, az államtitkár után pedig a tárcavezető lemondását is várják. Kocsis-Cake Olivio, a mentelmi bizottság párbeszédes alelnöke jelezte: minél előbb kezdeményezni fogja a bizottság összehívását és a mentelmi jog felfüggesztését.
A Fidesz hivatalos közleményben jelezte, hogy megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.
(Borítókép: Völner Pál. Fotó: Kovács Attila / MTI)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMAz idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
4 órája
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
6 órája
7 órája
8 órája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
10 órája
Itt a teljes lista.
3 órája
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
12 órája
15 órája
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39