Orvhalászokat fogtak a tiszai vízirendőrök

2021.12.11. 20:57

Orvhalászat vétsége miatt folytat eljárást a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint december 10-én este 6 és 9 óra közötti két tiszaburai lakos tiltott módon, gereblyézéssel fogott ki különböző fajtájú halakat Kisköre külterületén – közölte honlapján a rendőrség

A folyó ezen szakasza ugyanis kíméleti területnek minősül, ahol mindenfajta horgászati tevékenység tilalmazott az év teljes időszakában. A két tetten ért férfi rendelkezett érvényes állami és területi engedéllyel, amiben szerepel, hogy a horgász a helyi horgászrendet megismerte és betartja. 

A vízirendőrök cselekményük közben tetten érték a jogsértőket, akiket elfogtak, majd a Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrsre előállítottak. A feltételezett elkövetők gyanúsítotti kihallgatásukkor részben beismerő vallomást tettek.

A horgászok elmondták: tisztában voltak azzal, hogy kíméleti területen vannak. A halakat és horgászeszközöket a rendőrség munkatársai lefoglalták.