Tanúvallomás támaszthatja alá a korrupció gyanúját a Városháza-ügyben
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Büntetőjogi felelőssége tudatában közjegyző által hitelesített levélben írta meg egy ingatlanközvetítő a budapesti Fidesznek, hogy ügyfelei számára is eladásra kínálták a Városházát 2021 májusában – jelentette ki Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus felolvasta a levelet, amelyből a következők derültek ki. A szerzőt, aki ingatlan-tanácsadással foglalkozik, 2021 májusának elején hívták meg egy, a fővárosban eladásra szánt ingatlanokkal kapcsolatos tájékoztatóra. A levél szerzője hangsúlyozta, nem ő kereste meg a fővárost, hanem a budapesti vagyonkezelő kezdeményezte a megbeszélést.
A tájékoztató a fővárosi vagyonkezelő irodájában zajlott, ahol annak vezetői befektetőket kerestek fővárosi ingatlanok megvásárlására. Ezek között a Városháza is szerepelt, amelyet negyvenmilliárd forintért kínáltak a potenciális vevőnek.
Barts Balázs vezérigazgató pedig arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az értékesítések a főváros vezetőinek, így a főpolgármesternek a tudtával és beleegyezésével történnek.
A levél egy következő befektetői megbeszélésről is beszámol, amelyen Berki Zsolt elmondta, hogy a pályázatokat szükség esetén irányítottan, testre szabottan írják majd ki, ezért van szükség előzetes egyeztetésre.
Berki azt is kifejtette, hogy az egyes értékesítések után az ő tiszteletdíja tíz százalék. A szokatlanul magas összeget azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is részesülnek a fővárosnál.
A levél azzal zárul, hogy a rejtélyes ingatlanközvetítő leírja, ügyfelei nem kívánták a magas tiszteletdíjat kifizetni Berkinek, és elálltak az üzlettől.
Láng Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a nyilatkozatot tevő személy vállalja, hogy megjelenik a fővárosi vizsgálóbizottság előtt, és szükség esetén a rendőrségen is hajlandó vallomást tenni. A fővárosi Fidesz vezetője arról is beszélt, hogy december 20-án, hétfőn a fővárosi vizsgálóbizottság meghallgathatja majd a férfit, illetve ő átadja a levél eredeti példányát a nyomozó hatóságnak.
A levél és az új tanú megjelenése jelentős előrelépést jelenthet annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság a Városháza-ügyben. A férfi nyilatkozata ugyanis alátámasztani látszik mindazt, ami az Anonymus-maszkos alak által korábban közzétett hangfelvételekből is kiderül.
Karácsony Gergely Facebookon reagált az új fejleményre. Azt írta:
Látom, megjött az utasítás a »központból« a fővárosi Fidesznek, értem is az okát, tényleg nincsenek jó napjai a miniszterelnök oligarcháinak. De ideje tudomásul venniük: Budapest nem lesz a Fidesz-oligarchák játszótere.
A főpolgármester ezúttal is azt az álláspontját hangsúlyozta, hogy az ügyben megjelent hangfelvételek manipuláltak, majd azzal viccelte el az ügyet, hogy leírt egy képzelt párbeszédet a miniszterelnök korrupciójáról, és jelentkezőket kért, akik hajlandók lennének rögzíteni azt egy felvételen.
(Borítókép: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában 2021 november 6-án. Fotó: Róka László / MTI)