Márki-Zay Péterék kutatócéget váltottak a szivárogtatás miatt

PAP 5739
2021.12.21. 20:21
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje felettébb gyanúsnak tartja, hogy a nem a nyilvánosság számára készített közvélemény-kutatás simán a médiához kerülhetett. A tanulságot levonták, változtatnak a háttércsapat „mixén”.

„Új kutatócéggel dolgozunk” – nyilatkozta Márki-Zay Péter a Magyar Hangnak. A lapnak arról is beszélt: tudják, hogy melyik csatornán, levelezéssel jutott ki a belső használatú felmérés, ám nem akarnak személyes felelősöket emlegetni.

Láttam már ilyen trükköket itthon és külföldön is, hogyan lehet hangulatot kelteni a saját jelölt ellen, elmondani róla, hogy már korábbi szövetségesei sem támogatják

– mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

A Spirit FM rádió Aktuál című műsorában a kutatással összefüggésben úgy fogalmazott: szerencsére nem ez a valóság, a kérdés pedig az, hogy kinek az érdeke egy ilyen kutatás kiszivárogtatása. A Spirit FM-nek is azt állította: vannak információi arról, hogy ki szivárogtatta ki.

Mint azt megírtuk, az Index megszerezte annak a nem nyilvánosságnak szánt közvélemény-kutatásnak a részleteit, amelynek főbb eredményeit korábban a 444 szellőztette meg. A felmérésből egyebek között az derült ki, hogy a teljes lakosság körében a Fidesz–KDNP támogatottsága 46 százalékos, míg az ellenzéki összefogásé csupán 32, illetve 52 százalékra mérték azok arányát, akik nem szeretnének kormányváltást.

Lapunk írta meg először, hogy az Iránytű Intézet és a 21 Kutatóközpont által jegyzett mérés amerikai tanácsadók segítségével, amerikai módszertannal készült, személyesen Márki-Zay Péter számára.

Cikkünk megjelenése után a 21 Kutatóközpont közölte: „az Index által közzétett prezentációra ráírtuk, hogy »választási előrejelzésnek nem használhatóak az adatok«. Nem pártpreferencia-kutatást végeztünk, nem ez volt a felmérés célja. Pártpreferencia-megoszlás tekintetében mi is azokat a felméréseket tartjuk mérvadónak, amelyek azzal a céllal készültek. A prezentációból önkényesen kiragadott adatok nem számítanak kész kutatási eredménynek, azokat a továbbiakban nem kívánjuk kommentálni.”

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)