Mártha Imre nevében a Főtáv válaszolt a cégvezető javadalmazását firtató kérdésekre

2021.12.22. 14:49

Számítások szerint 2 milliárd forintot érő svábhegyi villában él, és egy 100 milliós luxusautóval, Bentley-vel jár a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezetője – írta szerdán a Metropol. A fővárosi Fidesz-KDNP közleményben érdeklődött Mártha Imre javadalmazásáról, a cégvezető helyett a Főtáv válaszolt.

Mártha Imre személye hétfőn került elő a sajtóban, amikor kiderült, hogy külföldi luxusnyaralásokról osztott meg képeket, amelyekhez azt írta megjegyzésnek az Instagramon, hogy home office-ban van.

A Metropol felvételeket készített Mártha Imre villájánál, és a luxusautóját is lefotózták, amit a szomszédai elmondása szerint a hétköznapokon használt céges Skodája helyett szokott vezetni.

Mártha Imrét  Karácsony Gergely főpolgármester nevezte ki a fővárosi közműholding vezérigazgatójának. A paksi bővítést régóta kritizáló szakember 2021 októberében adott interjút az Indexnek, amit itt olvashatnak. 

A Metropol cikkében a fővárosi közműcégekkel összefüggésben (a közterület-fenntartónál, a Főtávnál, a Főkertnél és a Temetkezési Vállalatnál) sorozatos elbocsátásokról is ír. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója erre reagálva Karácsony Gergely főpolgármestertől szeretne választ kapni arra, hogy a BKM Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója milyen javadalmazásban, esetleges prémiumban részesül.

A fővárosi cégek életében az elmúlt év az átalakítás időszaka volt, több cég összeolvadásával létrehoztak egy gigaholdingot, a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t. Ennek élére Karácsony Gergely főpolgármester azt a Mártha Imrét nevezte ki. A fideszes fővárosi képviselő, Pintér Gábor szerint  Mártha a „Gyurcsány-korszakban” gazdagodott meg, és most, a közműholding élén is „a milliárdosok luxuséletét éli”, ezért javadalmazásáról, esetleges prémiumairól, kivett szabadságairól újabb kérdésekkel fordult Karácsony Gergelyhez. 

A BKM vezetője helyett a Főtáv (a BKM egyik divíziója) reagált a sajtóban megjelentekre.

Közösségi oldalukon azt írják:

  • Mártha Imre hálás Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak és akkori kormányának, hogy az első Orbán-kormány idején, angliai egyetemi tanulmányai után 27 évesen kinevezték a Magyar Villamos Művek (MVM) élére vezető tisztségviselőnek, Igazgatósági tagnak. Hasonlóan megtisztelő volt számára, amikor Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök úr pár évvel később felkérte, hogy folytassa az MVM vezetését. Ezekben a döntésekben meglévő folytonosság komoly értéket jelent. (Önéletrajza a www.marthaimre.com honlapon megtalálható.)
  • Autó: A megfigyelés során lefotózott, 2008-as gyártási évjáratú autót Mártha Imre 2017-ben, használtan vásárolta. Így a jelenleg több, mint 13 éves jármű elsősorban műszaki kuriózum.
  • Ingatlan: A megfigyelés során lefotózott ingatlan több mint 12 éve van Mártha Imre családjának birtokában. A lakóingatlan alapterülete a töredéke a cikkekben jelzett méretnek.
  • Megjelent fotók: A többszöri, folytatólagos megfigyelés során készített és közzétett fotók, illetve azok feliratai bizonyítható módon utólag manipulálva lettek. A fotók kizárólag családi - baráti körben voltak hozzáférhetők.
  • Mártha Imre a világhírű University of Cambridge angliai egyetemen szerezte diplomáját és ezt követően az elmúlt évtizedekben számos világcégnél dolgozott a közmű iparágban. Magánvagyonára ebben az időszakban tett szert.
  • A Budapesti Közműveknél nemhogy elbocsátások nem történnek, de a társaság épp most számolt be arról, hogy jelentős létszámhiánnyal küzd. Jelenleg 232 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket. A társaság számos lépést tesz annak érdekében, hogy biztosítsa a közszolgáltatásokhoz szükséges szakember-állományt.
  • Mártha Imre az FKF felügyelőbizottsági elnökeként a részére járó tiszteletdíjat az elmúlt közel kétéves megbízatása alatt egyetlen alkalommal sem vette fel, a hulladékbegyűjtésben, a kukásautókon dolgozó kollégák részére adományozta ezen összegeket.