Jakab Péter: Orbán Viktor adta meg a kilövési engedélyt

További Belföld cikkek
-
A Főpolgármesteri Hivatalnál is tüntetők jelentek meg
- Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám
- Magyar Péter bizarr videóval küldött üzenetet kritikusainak
- Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
- Nem ért haza az iskolából egy 17 éves budafoki lány
Novák Katalin: Akik azt mondják, hogy bábu leszek, a nőket becsülik le
A kormánypártok jelöltje államfőként a családbarát országért is dolgozna majd.
Nem lepte meg a Jobbik elnökét Novák Katalin köztársasági elnöki jelölése. Orbán Viktor pártállamot épít azzal, hogy minden fontos pozícióba pártkatonát ültet – egyebek mellett erről is beszélt Jakab Péter az Mfor.hu-nak adott nagyinterjúban.
Szerinte közvetlen köztársaságielnök-választásra lesz szükség ahhoz, hogy újra a nemzet egységét megjelenítő vezető lehessen az első számú közjogi méltóság.
Polt Péter legfőbb ügyészre utalva Jakab úgy gondolja, hogy ha valakit kilenc évre kineveznek, nem biztos, hogy megfelel a jelenlegi Alaptörvénynek, mert még a fideszes Alaptörvény is tiltja a hatalom kizárólagosságára való törekvést.
Völner Pál 83 milliós sikkasztási ügye kapcsán szerinte arról kell beszélni, hogy egy országot loptak el a fideszes oligarchák és maga a miniszterelnök, illetve közvetlen környezete is érintett ebben. Völner Pál ügye csak rendszerhiba. Vele most példát statuálnak, hogy jelezzék, ebben a rendszerben illik betartani a maffiafőnök által megszabott hierarchiát. Jakab Péter szerint Orbán Viktor volt az, aki megadta a kilövési engedélyt, ugyanis elképzelhetetlen, hogy az ő tudta nélkül emelne vádat Polt Péter egy kormánytaggal szemben.
A jogtalanul meggazdagodott NER-lovagokkal szembeni ellenszer véleménye szerint az lehet, ha Magyarország csatlakozik az európai ügyészséghez. Ebben teljes a konszenzus az ellenzékben. Emellett fel kell állítani egy magyar korrupcióellenes ügyészséget is.
A Jobbik elnöke a voksturizmusból, a billegő körzetekbe fiktív lakcímmel átköltöztetett szavazók megengedéséből azt a következtetést vonja le, hogy tizenkét év után arra készül Orbán Viktor, hogy elveszítheti a választást.
Márki-Zay Pétert kicsit önfejű, kicsit erőszakos és nem teljesen kompromisszumkész vezetőként jellemezte. Vannak olyan gondolatai, hogy nem kell konszenzussal döntést hozni, elég, ha többségi döntések születnek. Egy hatpárti összetételű összefogásban azonban nagyon fontosnak nevezte, hogy minden benne részt vevő érezhesse, a döntés az övé is. Ellenkező esetben nem minden párt fog küzdeni a döntés végrehajtásáért.
A társadalmi szerkezetről szólva úgy fogalmazott: ha volt is valaha középosztály, az eltűnt a mai Magyarországról.
Az elmúlt tíz évben az alacsony keresetűek és a magas keresetűek közötti szakadék megkétszereződött. A középosztály azért tűnt el, mert Orbán Viktornak nem egy erős, öntudatos, önálló cselekvésre képes középosztály megteremtése az érdeke, hanem az, hogy nyomorban és szegénységben tartsa a magyar társadalom színe-javát. Meglátása szerint akit szegénységben tartanak, azt sokkal könnyebb fenyegetni a választások előtt, akár közmunkával, akár pályázati pénzekkel. Vagy sokkal könnyebb az ő szavazatukat elnyerni akár egy zsák krumplival.
(Borítókép: Jakab Péter 2020. február 26-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Magyar Péter bizarr videóval küldött üzenetet kritikusainak
Vicces jelenet került ki az ellenzéki politikus közösségi oldalára.
13 perce
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 perce
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
1 órája
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
2 órája