Szétszakítják a háziorvosokat, minden nem fogadott hívásra válaszolniuk kell
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
A légúti tünetekkel jelentkező, potenciális koronavírus-fertőzöttek csak nehezen tudnak beszélni a háziorvosokkal, ezért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte, hogy a háziorvosoknak biztosítani kell a páciensek számára az online vagy a telefonos elérhetőséget. A beérkező, de nem fogadott hívásokra pedig minél hamarabb reagálniuk kell visszahívással.
Az utasítás ezen kívül elrendeli, hogy a háziorvosok valamennyi koronavírus-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet, lehetőség szerint a rendelőben, azonban ha erre nincs lehetőség, akkor elvégezhető a „beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol”.
A miniszter kötelezettségként írta elő, hogy a háziorvosok a vírusfertőzés súlyosságától függően írjanak fel gyógyszert, súlyosabb esetben pedig gondoskodjanak a kórházba utalásról. Az otthonukban kezelt betegek állapotát pedig kísérjék figyelemmel – írja a Népszava.
Az utasításokat éppen azon a napon kapták meg a háziorvosok, amikor Müller Cecília országos tisztifőorvos arról tájékoztatja a háziorvosokat, hogy a Covid–19 elleni januári oltási akcióban legalább egy hétvégén kötelező lesz részt venniük. Aki kihúzza magát az „önkéntes” munkaként végezhető feladat ellátása alól, 30 ezer forinttól akár ötmillió forintig terjedő bírságra is számíthat.
Az erről szóló határozat szerint a háziorvosi szolgáltatók kénytelenek lesznek alapellátási tevékenységük keretében
- 2022. január 1. és január 31. között legalább egy hétvégén,
- az általuk választott és a megyei oltási bizottsággal előzetesen egyeztetett péntek-szombati napon,
- pénteken 14–18 óra, szombaton 10–18 óra közötti időszakban
részt venni a januári oltási akcióban. Mindezeken túl a háziorvosi szolgáltató arról is maga köteles gondoskodni, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól a lakosság értesüljön.
Nem sokkal később Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője elmondta: nem lehet általános szabályokat hozni. Nem lehet előzetesen felmérni, hogy januárban mennyire lehet sikeres az akció, hiszen a legtöbb praxis már jelentős mértékű átoltottsággal rendelkezik – tette hozzá a szakember. Kiemelte: azok a praxisok, ahol eddig is biztosították az oltás felvételének a lehetőségét, már kiaknázták az ebben rejlő lehetőséget.
(Borítókép: Egy háziorvos beolt egy nőt a Sinopharm koronavírus elleni vakcina második adagjával az orvosi rendelőjében Debrecenben 2021. április 8-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)