
További Belföld cikkek
-
Kifakadtak a csepeliek: A jelenlegi lomtalanítási rendszer egy pokol
- Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
- Terézváros 2030-ig tartó gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta
- Bokatörés miatt riasztották a hegyimentőket egy nőhöz a Remete-völgybe
- Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Tévedés történt a január 1-jén Tapolca és Kisapáti között történt autóbalesetben elhunytak azonosításakor. Az autóban ülő öt fiatal közül kettő lány volt, Gy. Dóra és Sz. Melani. Közülük sajnos csak az egyik lány élte túl a balesetet. A hatóságok akkori álláspontja szerint Sz. Melani volt a szerencsétlenség áldozata, azonban hétfőn kiderült, mégsem ő vesztette életét a balesetben – értesült a Sümegi Szó, melynek értesüléseit a rendőrség megerősítette.
Mint írják, hétfőn késő éjjel nyomozók jelentek meg az elhunytnak vélt Sz. Melani szüleinél, és közölték, hogy gyermekük él. A csabrendeki Sz. Melanit jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik. A hírt a lány szülei is megerősítették.
A lap a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát is kereste az azonosítással és a tévedéssel kapcsolatosan, de ők csak későbbre ígértek választ az üggyel kapcsolatban.
Korábban az Index is beszámolt arról, hogy egy rettenetes tragédiával indult a 2022-es év Tapolcán, ugyanis egy vonat és egy autó ütközött össze a 7345-ös számú úton. A balesetben négyen meghaltak, egy fiatal lányt pedig mentőhelikopterrel kórházba szállítottak.
Négyen meghaltak, amikor egy vonattal ütköztek Tapolcán
Egy embert életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba.
Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amiről a két település polgármesterét is tájékoztatta.
A polgármester a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja, és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.
Két fiatal sportoló is életét veszítette a tapolcai balesetben
Egy másik röplabdázó is az áldozatok között van.
Mint később kiderült, az áldozatok között volt két fiatal röplabdázó is. Egyikük Sümegi Norbert, másikuk pedig Iván Gergő, a Fino Kaposvár játékosa volt.
A baleset körülményeit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, így egyebek között azt is, milyen sebességgel közlekedett az autó, illetve fogyasztott-e alkoholt a sofőr.
(Borítókép: Ütközésben összeroncsolódott személyautó Tapolca közelében, a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál 2022. január 1-jén. A személygépkocsi egy vonattal ütközött. Az autóban négy ember meghalt, egy életveszélyes sérülést szenvedett. Fotó: Varga György / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.