Az ellenzék szerint ez az egyik állomása a kormányváltásnak
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Karácsony Gergely azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy a demokrácia lényege egyszerű: a nép uralkodik, és nem a népen uralkodnak. A főpolgármester szerint Magyarországon viszont egy hatalmi elit uralkodik, az ellenzéknek kötelessége, hogy megváltoztassa ezt, és visszaadja a hatalmat a népnek.
Erről szólt az előválasztás, erről szól a népszavazási kezdeményezés, és ez a kormányváltás lényege is.
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője azzal folytatta, hogy ami az előválasztással elkezdődött, az aláírásgyűjtéssel megy tovább, egy aláírás annyit tesz hozzá a kormányváltáshoz, mint áprilisban egy szavazat.
Donáth Anna hangsúlyozta, hogy minden létező eszközt meg kell ragadniuk azért, hogy emberségesebb és igazságosabb országban éljünk. „Magyarországon lakhatási és megélhetési válság van” – fogalmazott a Momentum elnöke.
Kunhalmi Ágnes kifejtette, hogy nemet kell mondaniuk a kínai eladósodásra, a bérek alacsonyan tartására és a munkavállalók kiszolgáltatottságára, helyette igent kell mondani a Diákvárosra és arra, hogy az országnak magas béren dolgozó, magas hozzáadott értékű tevékenységet végző munkavállalói legyenek.
Hazugság az, hogy jogállamban és demokráciában nem lehet szociális államot építeni és nem lehet tömegeket felemelni, magas életszínvonalon megtartani. Ez a NER hazugsága.
Az MSZP társelnöke emlékeztetett: ezekben a napokban „ünneplik” a rabszolgatörvény elutasításának harmadik évfordulóját, akkor indult útjára az ellenzéki összefogás.
Kanász-Nagy Máté úgy véli, hogy az aláírásgyűjtés sikere megalapozza a tavaszi kormányváltást. Az LMP társelnöke fontos célnak nevezte a szociális és a létbiztonság megteremtését.
Z. Kárpát Dániel kiemelte, hogy a reményei szerint felálló nemzeti egységkormánynak értékválasztást is kell tennie, hogy Magyarországot „a keleti diktatúrák helyett a nyugati jólét irányába mozdítanák”.
Végül Márki-Zay Péter következett, aki azzal nyitott, hogy jobb- és baloldali emberek tudtak összefogni,
sokszínű az ellenzék, de a szívünkben mindannyian piros, fehér, zöldek, elsősorban magyarok vagyunk.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a magyar kormányt az EU legkorruptabbjának tartja, „ezeréves történetünk legkorruptabb kormánya, ami Magyarországot lefelé vitte”. Márki-Zay Péter szerint az a kérdés, hogy Magyarország „lehet-e haza a magasban mindannyiunk számára, lehet-e polgárosodás”.
Az előválasztás győztese ismét rögzítette, hogy az előválasztás után a népszavazás vezethet a kormányváltáshoz, „ahol ebből az egységből többség lesz”.
Karácsony Gergely öt kérdésben kezdeményezett népszavazást, de csak kettőt engedett át a Nemzeti Választási Bizottság:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
Az ellenzéknek kétszázezer aláírást kell összegyűjtenie a referendum kiírásához, eddig közel százezret sikerült. Idén nem ez lehet az egyetlen népszavazás Magyarországon, a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi referendumról itt írtunk. Az Országgyűlés döntése értelmében már arra is van lehetőség, hogy a választás napján tartsák a népszavazást is.
Fidesz: Márki-Zay Péternek bocsánatot kell kérnie
A Fidesz szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének bocsánatot kell kérnie az idősektől. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Márki-Zay Péter sajtótájékoztatójára reagált.
Úgy fogalmaztak, hogy a „baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltjének egyetlen dolga lenne: nagyon gyorsan bocsánatot kell kérnie az idős emberektől”.
Embertelen és szégyen, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje nyíltan arról beszél, hogy szerinte az jó irány, hogy a koronavírus-járványban idősek halnak meg, mert az idős szavazók halálával neki és a baloldalnak nő az esélye a hatalom megszerzésére
– olvasható a közleményben.
Márki-Zay Péter a vitatott kijelentésével kapcsolatban az ATV-nek arról beszélt, nem hiszi, hogy bárkit megsértett volna, mert öröm nem hangzott el, óriási tragédiának nevezte, hogy ennyien meghaltak Magyarországon a koronavírusban, és sajnálja, ha félreértették.
(Borítókép: Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes 2022. január 5-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)