Berobbant az ötödik hullám a vezető háziorvos szerint
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Január első napjaiban szignifikánsan megnőtt azon betegek száma, akik légúti tünetekkel fordultak háziorvoshoz, ami azt mutatja, hogy a koronavírus negyedik és ötödik hulláma szinte teljesen összeért – nyilatkozta az InfoRádiónak Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke.
A szakember szerint ennek hátterében a Dél-Afrikából eredő omikron-variáns gyors, robbanásszerű terjedését látja. Békássy Szabolcs hozzátette: a praxisok dolga a differenciált diagnosztika tekintetében is egyre nehezebb.
Azt is megjegyezte, hogy az oltásoknak köszönhetően az omikron tünetei sokkal enyhébbek, szinte náthaszerűek, a páciensek pedig torokfájásra panaszkodnak miatta. Békássy Szabolcs elmondta: azt látják, illetve a Nyugati-Európából jövő hírekből is azt tapasztalják, hogy az influenzajárvány is megérkezett.
Továbbra is azt szeretnénk kérni, hogy légúti tünetek esetén a beteg telefonon vagy egyéb csatornákon keresztül keresse fel háziorvosát, ne személyesen. Így el lehet kerülni a váróhelyeken történő fertőzést
– hívta fel a figyelmet a kollegiális vezető háziorvos.
Korábban több szakember is arról beszélt, hogy a jövő héten Budapesten is berobbanhat a járvány ötödik hulláma.
Ezért már nem a delta, hanem az omikron-mutáció lesz a felelős. A hét végére, nagyjából péntekre eléri a korábbi, delta-hullám magasságának felét, és valamikor a jövő hét során meghaladja a delta-hullámban elért magasságot Budapesten
– ezt Vattay Gábor, az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó szakembere mondta az RTL Híradónak, hozzátéve, hogy vidéken néhány hetes csúszással indulhat az ötödik hullám, amelynek érkezését a szennyvízben található koronavírus örökítőanyagának emelkedése bizonyítja.
A szakember szerint a hullám vidéken először a megyeszékhelyeken, utána pedig két-három hét késéssel a kisebb falvakban is megjelenik.
Mészner Zsófia gyermekinfektológus pedig úgy látja: aki átesett egy fertőzésen, az nem valószínű, hogy rövid úton, pár héten belül megint meg tudna betegedni ugyanattól a koronavírus-fajtától.
Azonban miután egyik variáns követi a másikat, az új mutációk ellen már nem véd igazán a korábban lezajlott, másféle koronavírus-fertőzéssel szerzett védettség.
(Borítókép: Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója sajtótájékoztatót tart a családorvosok világnapja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumában [Emmi] 2020. május 19-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)