Épületóriásokat tervez Angyalföldre a Városháza-ügyben is megjelent Rahimkulov fiú
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
A magyar kormány novemberben nyilvánította rozsdaövezeti akcióterületté az egykori Láng Gépgyár XIII. kerületi iparterületét, december végén pedig már el is indították a környezetvédelmi eljárást, amely az engedélyezés első lépése.
Az ingatlan papíron a svájci hátterű Pacont Kft. tulajdonában áll, de a cég irányításában részt vevő Huszár Viktor és Marton Péter tavaly alapított, Southblaze nevű vállalkozása 2021 februárjában 7 millió euró (2,5 milliárd forint) jelzálogot jegyeztetett be az iparterületre, vagyis év végéig vételi joga van az ingatlanra.
Ennek a cégnek az egyik tulajdonosa Ruszlan Rahimkulov egyik vállalkozása, a Grennovativ Kft., illetve állandó üzleti partnere, Zentai Péter. A Vlagyimir Putyinnal jó viszonyt ápoló Megdet Rahimkulov Magyarországon élő fiának a neve tavaly ősszel is felmerült a Városháza eladása kapcsán. Egy korábban kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint ugyanis Zentai Péter is ott volt az egyik tapogatózó jellegű megbeszélésen.
A Láng-negyed környezetvédelmi eljárását a Southblaze kérelmére indította meg a Tarnai Richárd vezette Pest Megyei Kormányhivatal. A Váci út, Turbina utca, Esztergomi út, Vizafogó út által határolt 8 hektáros tömbben önálló városrész épül, amely „ötvözi a lakó- és irodai funkciót a Láng Gépgyár megmaradt műemléki épületeivel”. Összesen egyébként bruttó 280 ezer négyzetméter épülne a felszín felett, és további 130 ezer négyzetméter alatta lakóépületek, irodaházak, szálloda, üzletek, közösségi terek és parkoló formájában.
A beruházás dokumentációja szerint az épületmagasság elérheti a 65 métert, az új épület homlokzati szélessége akár 120 méter is lehet, zöldfelületből elég 25 százalék, a lakások pedig 50 négyzetméternél kisebbek is lehetnek. A beruházók ki is használják a lehetőséget: a Váci út és a Vizafogó utca találkozásánál négy különálló toronyból álló, 65 méter magas irodaház épül.
Az építkezés 2022–2031 között hat ütemre bontva valósulna meg. Az első két ütemben 3 lakó- és egy irodaházat húznak fel. A lakóépületek földszint plusz 9–16 emeletesek lesznek, a föld alatt 1–3 parkolószinttel, az utcaszinten üzletekkel.
(via nepszava.hu)
(Borítókép: A bontás alatt álló egykori Láng Gépgyár egyik épülete a budapesti Váci úton 2012. szeptember 20-án. Fotó: Balaton József / MTI)