Kanász-Nagy Máté: A pornómilliárdos nem része az ellenzéki összefogás történetének
![PAP 8265](https://kep.index.hu/1/0/4113/41138/411381/41138121_b1fb6d542f65760d18a3666d558b8033_wm.jpg)
Holnapra már meglesz az ellenzéki összefogás 150 ezredik aláírása is – ígérte Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A kérdéseik népszavazásra bocsátásához 200 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteniük. Szavai szerint tartalmilag
a referendum szociális és létbiztonsági kérdéseket (Fudan, Diákváros, a lakhatás biztonsága, hosszabb időre szóló álláskeresési járadék) állít a középpontba, ezért ezt kommunikálják majd.
A politikus a hatpárti megállapodás részleteiről meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott, de azt leszögezte, hogy mind a hat párt teljes mellszélességgel ott áll Márki-Zay Péter mögött. A szakmai kérdésekről szólva azt mondta, hogy mivel az LMP egy zöld párt, azt szeretnék elérni, hogy nagyobb volumenű legyen a károsanyagkibocsátás-csökkentési cél Magyarország számára. Hazánknak atomenergia-mentes országgá kell válnia – tette hozzá.
Az euró bevezetése régóta napirenden van, erről megjegyezte, hogy az ellenzéknek lesz ezzel kapcsolatos vállalása, de hozzátette:
Az LMP nem tartozik azon pártok közé, amely erőltetné az euró bevezetését, mi ennek látjuk a kockázatait, nem gondolom, hogy itt rövid távon az euró bevezetéséről beszélnénk.
Arról, hogy Gattyán György együttműködést ajánlott az egyesült ellenzéknek, Kanász-Nagy azt mondta, a Megoldás Mozgalom nem vett részt az ellenzéki előválasztásban.
Ő egy pornómilliárdos, a női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg, számomra ez rendkívül visszataszító, én ezzel nem szeretnék foglalkozni... mondjuk ki, ez határos a prostitúcióval, a nők kizsákmányolásával.
A közös választási programjukon az utolsó simításokat végzik, és azt a napokban be is mutatják – mondta az LMP társelnöke.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)