Magasra érhetnek a szálak a Dunaferr- és a Borkai-ügy egyik szereplőjének letartóztatásában

05
2022.01.12. 10:33

December 18-án letartóztatásba került Mikó István, akinek a neve az utóbbi néhány év nagyobb botrányaiban merült fel, így a Dunaferr tervezett „ostrománál” és a Borkai-ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint Mikó István vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban gyanúsított három másik személlyel együtt, ám csak ő van rács mögött – írja a hírt hozó 24.hu.

Ez már csak azért is azt sejteti, hogy Mikó a politikai körökben történt bűncselekmények érintettje lehet, mert

A KNYF csak a köztársasági elnök, miniszterelnök, kormánytag, államtitkár vagy rendvédelmi szervek vezető beosztású tagjai működésével kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és befolyás vásárlása ügyében illetékes.

Hogy egész pontosan miről van szó Mikó esetében, egyelőre nem tudni. A Dunaferr-vasműveknél akkor került elő a neve, amikor egy állítólagos „zsoldoscsapat” élén megérkezett az Ukrajnában bevett módszer szerint behatolni és átvenni az irányítást a cég felett, a Borkai-botrányban pedig állítólag közbenjárt abban, hogy kiderítse, ki használta zsarolásra a volt győri polgármester adriai jachtozásán a kokain és alkohol fűtötte csoportos szexelésről készült felvételeket.

Sőt, Mikó István 2016-ban ott volt a Városligetben, amikor a liget beépítési és bontási munkálataikat őrző, futballstadionok biztosításában tapasztalt biztonságiak élén bemutatkozott Tóth Csaba, Mikó üzleti/szakmai partnere. 

Tóth Csabát, aki két évtizede biztosított focimeccseket, tavaly tartóztatták le, őt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja. A törvényszék tájékoztatása szerint a bűnszervezetben működő terheltek 2019 januárja óta egy hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtettek azért, hogy mentesüljenek a vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfafizetési kötelezettségek alól. Összesen 870 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a gyanú szerint – emlékeztet a 24.hu

A KNYF illetékes a Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter bukott helyettese ellen „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés” gyanúja miatti nyomozásban is.

(Borítókép: Mikó István 2019. január 24-én. Fotó: Huszti István / Index)