Új feltételekkel indul az oktatás a katonai alapképzési szakokon ősztől
Ősztől már új feltételekkel lehet tanulni a katonai alapképzési szakokon – tette közzé a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a honlapján.
Az oktatási intézmény felidézi, a Magyar Közlöny 235. számában, tavaly december 21-én megjelent, az egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosítását, és ez alapján tudatta, hogy az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán új feltételekkel kezdhetik meg tanulmányaikat a 2022/23-as tanévben a katonai alapképzési szakokra sikeresen felvételiző hallgatók.
Ez a jogszabály újraszabályozta a honvéd tisztjelöltek jogállását. Ennek értelmében a honvéd tisztjelölt a képzés időtartama alatt kettős jogállásban, nemcsak hallgatói, hanem szerződéses szolgálati viszonyban is folytatja tanulmányait. Az új jogszabály megjelenése a felvételi eljárásban nem jelent változást.
A honvéd tisztjelölt szerződése alapképzése befejezését követően további 10 évvel meghosszabbodik, és ezalatt már a szerződéses szolgálati viszony szerinti általános szabályok vonatkoznak rá.
Az NKE kiemeli, hogy a Magyar Honvédség azt vállalja, hogy a hallgató honvédtiszti tanulmányait támogatja, azok sikeres befejezését követően tiszti állományba veszi, és megfelelő szolgálati beosztásban foglalkoztatja.
A honvéd tisztjelöltet az állományba vételi szerződésben első hallgatói rendfokozatába kell kinevezni.
A honvéd tisztjelölt rendfokozata:
- az állományba vétel napjától hallgató őrmester, a második évfolyam megkezdése évének augusztus 20. napjától hallgató törzsőrmester,
- a harmadik évfolyam megkezdése évének augusztus 20. napjától hallgató főtörzsőrmester,
- a negyedik évfolyam megkezdése évének augusztus 20. napjától hallgató zászlós.
Az iskola azt is részletezi, hogy a honvéd tisztjelölt havonta a miniszter rendeletében meghatározottak szerinti illetményre jogosult. Az illetmény alapilletményből és tanulmányi díjból, valamint illetménypótlékból áll. Az alapilletmény legalább a garantált bérminimumnak megfelelő összeg – 2022. január elsejétől a kormányrendelet szerint a havi bruttó garantált bérminimum 260 ezer forint. Az alapilletmény évfolyamonkénti eltérő mértékét, a tanulmányi díj mértékét és az illetménypótlék összegét a miniszter rendeletben állapítja meg.
(via MTI)
Benkő Tibor: Fontos a hazafias honvédelmi nevelés
Csaknem 80 településen választható a Honvéd Kadét Program.